14. Fejezet

When you say goodbye
Egész éjszaka forgolódtam az ágyamban, nem tudtam elfelejteni a kis fecnin írt szavakat. Folyton a fülembe csengtek. Ugyanakkor bűntudatot érzek, mert nem figyeltem eléggé Niallre.

Másnap reggel egészen 10 óráig ki sem dugom az orrom a szobámból. Akkor is csak azért megyek le, mert már nem bírok korgó gyomrommal.
Lent érdekes dolgokkal szembesülök: Liam a kanapén hortyogva alszik még, Lucy a buli maradványait takarítja még Zayn egy pohár kávé mellett próbál magára találni. Mikor elmegyek mellette felnyög egyet halkan, gondolom ezt vehetem egy jó reggelt kívánásnak és megyek is tovább.
A konyhában egy ismeretlen lánnyal találom magam szembe és elképesztő módon vigyorog rám.
- Szia, gondolom te vagy Sandy.
- Jó reggelt! Talált, de elnézést én nem néztem utánad megtudhatom, hogy benned kit tisztelhetek? – kérdem.
- Persze, elnézést faragatlanságomért. Elenor vagyok, de hívj csak Elnek.
- Örülök, hogy megismertelek. – mondom miközben egy nutellás kenyeret kenegetek.
Dolgom végeztével magamhoz fogom a tányért és megindulok felfelé a lépcsőn.

A lépcső tetején Niallel találkozok, akin egy szál alsónadrágon kívül nincs több ruha. Úgy érzem, hogy jobb, ha tovább állok, mert erre a látványra én még nem állok készen.

A szobám felé tartva látom, hogy nyitva van Louis ajtaja egy kicsikét. Bekukkantok hozzá hátha éhes és megbeszélhetnénk úgyis az estét. Ám a látványra, ami elém tárul arra nem számítok. Azzal az Elenor csajjal csókolózik.
A tányér és a pohár tej azonnal kiesik a kezemből és a szememből könnyek törnek elő. A szobámig sprintbe megyek és becsapom az ajtóm majd hangos zokogással a földre rogyok.

Az egész napot a szobámban töltöm és zokogok megállás nélkül. Úgy tűnik, senkinek sem hiányzom, mert még az ebéd miatt sem hiányolnak.
Este 6 óra körül kopog valaki az ajtómon. Azt hiszem kicsit elszundítottam, mert arra kelek fel.
Megvakarom álmos szemecskéimet és az ajtóhoz sietek.

- Szia Sandy. – köszön Louis és beljebb tolakszik a szobámba.
- Szia. – nézek rá kérdően, de ő ügyet sem vetve rám lehuppan az ágyamra. Bár fogalmam sincs, mitől van ilyen jó kedve, próbálok én is némi vidámságot erőltetni az arcomra.
- Szóval készülődsz már?
- Ezért törtettél be és keltettél fel? – nézek rá értetlenül.
- Igen. Miért nem ma megyünk?
- Ja, de. Ne haragudj, máshol jár az eszem. Mikor indulunk?
- Hát… - vakarja meg a fejét – Én mostanra terveztem. Azért is jöttem be, mert egész nap nem láttalak.
- Úr isten! Ne haragudj. Máris készülődök. – mondom és elkezdem levenni a pólóm, mikor rájövök, hogy ő bámul engem – Khmm, mondom, készülődök. – mondom egy mosoly kíséretébe és kitessékelem a szobámból.
’ Vajon vele is olyan helyekre megyünk mit Niallel?’ - gondolkozok el egy pillanatra miközben kinyitom a szekrényem.
A legjobb választásnak egy kövekkel kirakott fehér pántnélküli koktélt találok, mellé egy barack színű selyem öv és szandál. Az összhatást nevezhetem szépnek úgy érzem.
A lépcsőn lefelé menet, természetesen Niallel találkozok.
- Sandy, gyönyörű vagy.
- Köszönöm! – mondom egy mosoly kíséretében.

Lent a lépcsőnél Lou már türelmetlenül vár. Mikor meglát kb a szája is tátva marad.
- Mehetünk. – mondom mosolyogva, bár azért bennem van a délelőtti dolog.

A városközponttól kb fél órára egy nagyon helyes kis étteremnél állunk meg.
- Nem vagyok túl öltözve? Mindenki meg fog bámulni.
- Nem, csodálatosan nézel ki.

Az étteremben nincs semmisem túlcsicsázva. Az asztalunknál mindössze egy csokor fehér rózsa van.
A vacsora alatt igazán jól elbeszélgetünk. El is felejtettem a délelőtt történeket annyira jól éreztem magam.

A vacsora után Lou egy sállal beköti a szemem beültet az autóba és 5 percnyi kocsiút után kiszállít.
Mikor leveszi a kendőt nem hiszek a szememnek, hirtelen a tengerparton találom magam.
Elindulunk a tenger mellett, ám egyszer csak eszembe jutnak a délután történtek és nem tudom türtőztetni magam. Könnyeim ismét patakként törnek elő és elrohanok Louis mellől.
Ám Louis utánam fut és elkapja a karom.
- Állj meg! – kiáltja és lelassít.
Megfordít és szembeállít magával. Hajam kisöpri szememből és magához ölel jó szorosan.
- Mutatok valamit ott a sziklák mögött. – suttogja a fülembe.
Én csak bólintok, hiszen ennél rosszabb már nem lehet.

A szikla mögött vagy 1000 mécsesből kirakott szív vár rám középen fehér rózsákkal teleszórva.
Louis óvatosan a közepére vezet és a zsebéből egy apró dobozkát vesz elő.

- Tudom miért rohantál el az előbb. De most nagyon figyelj rám. Soha, senki nem fogott még meg ennyire, mint te. Első látásra beléd szerettem. Nem akarok más nőt az életembe csak téged. Elenor bár a múlt, és azért jött, mert ő nem tudott tovább lépni, de én igen. Általad. A csók, amit ma láttál tőlem nem kapott viszonzást, de attól még megtörtént.
Szóval… - térdelt le elém.
- Ne Louis. Én erre… nem tudom készen állok e.
- Csakhogy, ez a gyűrű a tied. – nyitja fel a dobozkát – Nem adom másnak még akkor sem, ha nem engem választasz.
- Louis csodálatos volt az este köszönök mindent, de azt hiszem itt az ideje haza indulni.
- Értem. Akkor induljunk.

Az úton egyáltalán nem szóltunk egymáshoz, csak néztünk meredten előre.
Mikor hazaértünk Niall és a többiek a kanapén vártak minket és érdeklődtek a randi mivoltáról.

Niallt elhívom egy pillanatra, amit Louis egy tüzes tekintettel viszonoz.
- Niall…
- Ne kezdd. Tudom, mit akarsz mondani…

13. Fejezet

You're insecure

- Louis ne mit csinálsz? Tedd el azt a kést. Még a végén megsérül valaki. – mondom üvöltve, mert a zenétől saját gondolataim sem hallom nem, hogy Lout.

A következő pillanatban megragadja a kezem és maga után húz a kert sötétebbik felébe.
A kert végébe az egyik bokor megül Niall lép elő egy üveg borral a kezébe.
- A következőt terveltük ki. Mivel…
- Várj! Te nem is vagy részeg? És szövetkeztetek ellenem ketten? Mikor volt erre időtök? – teszem fel levegővétel nélkül a kérdéseket.
- Nem, nem vagyok. – hangzik a válasz egy charmos mosoly kíséretébe.
- Nem, vagyis igen. Félig. – nyögi hozzá Niall.
- Ugye megválaszoltunk mindent? – dob hozzá még egy vigyort Louis. – Tehát, azt találtuk ki, hogy mivel egyikünk sem hívott el randira, és tisztességes férfiaktól úgy illik, így mind a ketten elhívunk egy-egy romantikus vacsorára. Amelyikünkkel jobban érzed magad azt a személyt válaszd, a másik személy halkan visszavonulót fúj és nem sértődik be rajta. Úgy gondoltuk ez így korrekt mindenkivel szemben.
- Várjatok, az én véleményem nem számít? – nézek rájuk kerek szemekkel.
- De, természetesen most jött volna a kérdés, csak mindig beleszólsz a mondatba. – vigyorog Niall. – Persze ha ez nem felel meg, akkor rád bízzuk a döntést, csak mindhármunknak rossz és minél előbb túl vagyunk a választáson annál előbb tudunk felejteni, vagy boldogok lenni.
- Hát, ha jobban belegondolok, akkor teljesen igazatok van. – erőltetek egy mosolyt az arcomra, bár tudom, hogy ez nem a legjobb ötlet – Valóban nem volt közös randink, de nem tudom, hogy tudna ez segíteni.
- Nem baj. Próba cseresznye. – mondja Louis – Szóval a tied a választás, kivel szeretnél vacsorázni először?

Némi töprengés után mikor már látszott rajtam, hogy nem tudok dönteni a fiúk az javasolták, hogy csukjam be a szemem, és húzzak egy nevet a sapkából ( amit a csuda se tudja honnan húzott elő Niall).
Kezemmel hosszas másodpercekig kutatok a sapiba mire megtalálom a fecniket. Kihúzom az elsőt, ami a kezembe akad, és megnézem…
- Niall. – olvasom fel, ami a papírra van írva.
Először Niall arcát nézem, amin megkönnyebbülés látszik, majd Louisra vándorol tekintetem, akin némi csalódottságot vélek felfedezni.

- Akkor indulhatunk? – kérdi egy hatalmas vigyor kíséretében.
- Igen. – mondom egy erőltetett mosollyal az arcomon.
Majd átkarolja derekam és elindulunk az autó felé, közben én visszatekintek Loura, aki, azóta is ott áll szótlanul.

- Várj. Átöltözök. – kérek némi felkészülési időt. Ő csak bólint és elindulok felfelé.
Előkeresem az egyik legelegánsabb ruhámat és magamra kapom. Hajamat gyorsan begöndörítem picit, hogy szexi hatást keltsen, és lemegyek a bulizó tömegbe, ahol kezemet tördelve Niallt vizslatom a tömegbe.

A következő pillanatban valaki megfogja a vállam én pedig majdnem szívrohamot kapok.
- Lucy? – kérdem zihálva.
- Hmm. Rossz a lelkiismereted. – kuncorászik – Kit keresel ennyire? És mért csípted ki magad?
- Niallt keresem nem láttad?
- Már mindent értek. – kacsint egyet – Azt hiszem a szobájába van.
’ Jellemző, most jöttem le fentről mászhatok fel megint’ – gondolom.
Bólintok egyet, majd elindulok felfelé a lépcsőn, mikor hallom, hogy valaki nekem kiabál.
- Sandy, Sandy!
Megfordulok és vajon kit látok ott? Louist.
- Nekem Niallal kéne lennem, bocsánat.
- Várj! – fut fel a lépcsőn – Csak azt akarom mondani, hogy gyönyörű vagy. – majd egy apró fecnit nyom a kezembe.

Elindulok felfelé, és a lépcső tetején kibontom a levelet, amelyben ez áll:

„ Szeretlek! Válassz úgy, hogy azt ne bánd meg. Várni fogok rád mindig!”

Visszanézek, de ő addigra már nem volt a lépcsőn. Elindulok Niall szobája felé, közben a fecnit próbálom a melltartómba csúsztatni, hogy ne lássa meg senki.

Niall szobájához érve bekopogok.
- Gyere! – hallik ki a szobából.
Kinyitom az ajtót és Niall egy szál vörös rózsával fogad.
- A leggyönyörűbb nőnek.
- Köszönöm. – mosolyodok el.
- Indulhatunk?
- Igen. – majd belékarolok és elindulunk a némiképp érdekesnek induló „randinkra”.

Először egy gyönyörű, luxus étteremnél állunk meg.
A pincér egy elzárt helyre vezet minket, ahol ezer gyertya ragyogja be a teret és a padlót rózsaszirmok borítják.
Szemem és szám is tátva marad.
A pincér a legjobb pezsgőt bontja meg és a legfinomabb ételeket tálalja.

A vacsora közben jól elbeszélgetünk, de sehogy sem tudom kiverni a fejemből azt a kis fecnit, ami a melltartómban lapul.
Mindig arra tudok csak gondolni, hogy Louis most mit érezhet.

A vacsora után Niall a város felé veszi az irányt, ahol sétálunk egy nagyot és megmutatja azokat a helyeket, amikre nem jutott időnk.
Igazán jól érzem magam, hiszen sokat nevetünk, csak azaz apró titok piszkálja a csőröm.
Niall olyan aranyos. Még a zakóját is odaadta, mert persze kardigán minek?

A nap végén nem is volt kérdés számomra, hogy kit fogok választani…

12. Fejezet

All your little things
-Ne folytasd, kérlek! – teszi kezét a számra. – Nem akarom tudni.
- De, de! Tudnod kell.
- Miért? Hogy még jobban fájjon? – néz rám könnyes szemmel.
- Igazad van. De azt, hogy elmondjam, mit érzek szükségesnek érzem. Nem sajnálom, fájni fog, mert nekem nehezebb és jobban fáj, és ezért nem sajnálom, hogy szeretlek. Nem sajnálom, hogy elmondtam, de azt igen, hogy nem mondtam előbb és még azt, hogy nem te vagy az egyetlen. – mondom magabiztosan.
Erre kicsit hátrébbhőkölt tőlem. Szemében megilletettséget vélek felfedezni és ridegséget.
- Hogy érted, hogy nem az egyetlen?
- Éreztél már olyat, hogy egyszerre két embert szeretsz?
- Értem… Ne folytasd. – majd tétovázik és folytatja – Ne folytasd. Nem fogok elrontani semmit közted és Niall között. Szeretném, ha boldog lennél és ő is. Megérdemlitek mindketten.
- Én… nem… én csak… - meg sem tudtam szólalni meglepettségemben.
- Ne, ne! Ne mondj semmit. Jobb lesz, ha én elmegyek.
Erre én zokogva zuhanok rá párnámra.
’ Hogy tehettem? Miért vagyok képtelen dönteni? Miért vagyok…?’ – visszhangzanak fejemben gondolataim.
Sírásom hangját az ajtó csukódása törte meg.
’ Most miért ment el? Nem akarom, hogy elmenjen. Vele akarok lenni. Vele is akarok lenni.’
Felpattantam és ismét lábamra húztam nyuszis papucsom. Az ajtóban Niallel találkoztam, aki elkapta a karom.
- Hát veled meg mi történt? – kérdi tágra nyílt szemekkel.
- Semmi! – mondom, miközben kitépem karom a kezéből és futok tovább. – Mindent elmondok. – kiáltok vissza a folyosó végén ácsorgó fiúnak.

Louis még a bejárat előtt sikerül utolérnem, szerencsémre.
- Sandy menj vissza! Ne csináld ezt.
- Nem! Végre tudom, mit érzek, és nem akarlak elengedni. – mondom határozott hangon.
- Pedig kénytelen leszel. Nem fogok egy szerelmi háromszögbe részt venni és pláne nem fogom tönkretenni a kapcsolatod Niallel. Tudom, hogy szeret és ő megérdemel téged. De ettől még a barátod maradok és mindenben támogatni foglak.
Zokogva rogyok a földre és arcom kezembe temetem. A következő percben arra leszek figyelmes, hogy valaki a hátamra teríti a pulcsiját.
- Kelj fel cica, megfázol. – majd felsegít a padlóról.
Én fel sem nézek rá csak zokogok tovább.
- Louis mi történt?
- Nekem mennem kell. Sandy majd elmondja, gondolom. Ugye? – néz rám kérdően gondolom, mivel érzem magamon perzselő tekintetét.
- Igen. – mondom hüppögve.
- Gyere menjünk. – mondja és karjába vesz.

A szobába lerak az ágyra és próbál megnyugtatni.
- De hát mégis mi történt mégis mi történt, amíg nem voltam itt?
-Én csak… én el akartam mondani, de nem tudtam, hogy mondjam el. – látom tekintetén, hogy egyre jobban érdekli a dolog így gyorsan bele is vágok – Emlékszel mikor a múltkor ki voltam akadva Loura? Na, az azért volt mert bevallotta az érzéseit. Akkor nem voltak emlékeim és nem tudtam mit érzek iránta, de most tudom. És ez kicsit nagyon furcsán hangzik és egy buta liba vagyok, tudom, de én mindkettőtöket szeretlek. Nem tudom, mit kellene csinálnom, és hogy kellene döntenem. Talán a legegyszerűbb az volna, ha hazatérnék, és soha többé nem találkoznék veletek. Hiszen ki vagyok én? Csak egy aprócska országból származó senki vagyok, aki véletlenül a második lett egy híres dalfesztiválon.
- Állj, állj, állj! Ne beszélj butaságokat. Nem mész te sehová. Ma összeszedjük a hotelba a cuccaid és szépen odaköltözöl hozzám, ameddig nem találunk jobb megoldást. A srácokat úgysem fogod zavarni, mert pár nap és menne vissza Angliába. A Louisos dolgot majd megbeszéljük. Most nem szabad idegeskedned, nem veszíthetlek el még egyszer, mert akkor talán örökre elveszítelek.
- Köszönöm. – nézek fel rá vörösre sírt szemeimmel.
Felkeltem az ágyról és elkezdtem összerakodni a cuccaimat. Egy óra múlva már a kocsiban robogtunk a hotel felé.
Meglepődnétek, ha tudnátok, hogy mekkora rendetlenség van a hotelszobámba. Minden szanaszéjjel van. Gyorsan fogom a bőröndjeim és elkezdem belerakni a ruháim. Mire végzek, körülbelül már 7 óra lehet és elkezd szürkülni.

Niall házához érve látom, hogy minden korom sötét.
- A többiek hol vannak? – kérdem.
- Nem tudom. Biztos elmentek bulizni valahova.
- Ilyenkor? Tök korán van még.
- Jól van, akkor nem tudom. Nem őriztem itthon őket.
Bólintok egyet, bár nem mintha érteném mi folyik itt.

Az ajtón belépve minden villany felkapcsolódik és néhány közös haver és persze a rácok együtt üvöltik: „Üdvözlünk itthon Sandy!”
Hát a meghatódottságtól ismét könnyek jöttek a szemembe.
- Sandy örülök, hogy végre nem a kórházba kell látogatni. – jön oda hozzám Lucy.
- Lucy! Úr isten, de hiányoztál! – szorítóm magamhoz barátnőmet – Mesélj, hogy vagy? Minden rendben veletek? – mondom egy kacsintás kíséretébe.
- Igen. Annyira csodálatos érzés, el sem tudom mondani. De most ne erről beszéljünk. Mondd csak visszatértek már az emlékeid?
- Niall nem mondta? – pislogok rá értetlenül.
- Nem.
- Visszatértek. – mondom egy hatalmas vigyor kíséretébe.

A következő pillanatban Niall ragadja meg a csuklóm és vonszol fel az emeletre.
- Várj, bekötöm a szemed. Meg ne mozdulj.

Legközelebb már csak egy… nem is tudom hová vitt ahol megálltunk, de ott láthatom újra a világot. Ami elém tárul az egyben elszomorít és felvidít.
- Ezt a szobát úgy rendeztem be mint, ahogy az otthoni szobád van.
- De hogy… ?
- Gondoltam honvágyad van és megkérdeztem a szüleid.
- Köszönöm! Köszönöm! – ugrottam boldogan a nyakába.

Miután némiképp elrendeztem a szobácskámba a dolgaimat lementem a buliba, ahol végül is engem ünnepelnek.
A lépcső tetejéről már Louis hollétét próbáltam kideríteni, de sajnos nem sikerült.
- Szia, Harry!
- Szia, örülök, hogy jól vagy. Mind nagyon aggódtunk miattad.
- Köszönöm. Nem tudod, hol van Louis?
- De. Azt hiszem, hogy a teraszon. De nincs egyedül, egy üveg vodkát láttam nála.
- Oh, nagyon köszönöm. – mondom és elviharzom a terasz irányába.

- Louis, hát te mit csinálsz itt?
- É-é-én csak barátkozom. Hikk! – mondja részeges hangon.
- És mégis kivel?
- Valaki olyannal, aki csak engem szeret.
- Louis ne már nem teheted. Nem akartalak megbántani.
- Sajnos sikerült. – majd egy kést ránt elő a zsebéből…

11. Fejezet

I've been waiting for this time to come around
~Sandy

Miután megcsókolta homlokom, mintha valami a fejembe nyilalna és az emlékek csak úgy zuhatagként törnek elő a fejembe. Tudom, hogy nem szabad hagynom, hogy elmenjen. Magamra kapom hát nyuszis mamuszom, amiről a jó ég tudja, hogy került oda és utána futok.
Kicsit viccesen nézhet ki, hogy végigszántok a folyosón és a kanyarba majdnem hasra esek, de valahogy nem tud érdekelni.
Körülbelül 3 sarok múlva érem utol és először azt hiszem, meg sem fordul, majd hátranéz és megáll, mintha valami az útját állná, és lassan felém fordul.
- Niall ne haragudj. – mondom kissé fújtatva.
- Nem haragszom, de neked szobádba kéne lenned. – mondja elkerekedett szemekkel.
- Nem, nem érted. – rázom meg a fejem.
- De mit nem értek?
- Tudom ki vagy. Tudom, ki vagyok, és azt is tudom, hogy szeretlek. Tudom, hogy el akartam mondani a szereplés után és azt is, hogy kaptam egy ajánlatot. Nem megyek haza Magyarországra még egy darabig itt maradok. – mondom könnyekkel a szemembe.
Először komolyságot vélek felfedezni az arcán, majd a komolysága mosolyra és könnyekre változik.
- Én is szeretlek és én is el akartam mondani, sőt el is mondtam az ágyad mellett ameddig kómában voltál.
Majd kisöpri hajamat a szememből és hátratűri. Felemeli fejem és megcsókol újra és újra mintha utoljára csókolna. De valójában ez az első, jó a második.
- Visszakísérlek a szobádba.
- Ne hagyj magamra. – mondom kétségbeesetten.
- Nem hagylak. Soha nem foglak. – mondja.
Így kéz a kézbe elindulunk a szoba irányába.
A szobában lefekszem az ágyra és ő mellém fekszik. Megfogjuk egymás kezét és csak bámulunk egymás szemébe. Mintha csak végtelent látnám benne.
Hosszú- hosszú percekig fekszünk így.

Körülbelül egy órával később arra ébredtem, hogy az ajtó becsapódott Niall háta mögött.
A következő pillanatban egy igencsak jól szituált és öltözött szakállas úriember lép be a kórterembe.
- Ön Sandy? – kérdi kissé sejtelmesen.
- I-igen én volnék. – hebegve-habogva próbálok válaszolni.
- Az Eurovíziós fesztivál egyik főszervezője vagyok és szeretnék Önnek gratulálni a nagyszerű teljesítményért.
- Köszönöm! – pattannak ki egyből a szemeim, amik azt sugározzák, hogy gyerünk mondja már hányadik lettem.
- Az Ön produkciója sajnos vagy nem sajnos, nem tudom de aaaaaaaaaaa…- mondja egy széles vigyor kíséretében.
Mondja, már ne húzza az agyam.
- … tehát Ön a második lett.
- Hogy mi? – mondom elkerekedett szemekkel.
- Gratulálunk. Ha jól tudom felkereste önt egy producer és leszerződtette Önt. Sok sikert a további szereplésekhez. Viszont látásra kisasszony!
- Köszönöm! – mondom miután népiképpen összekapartam az állam a padlóról.
- Ne nekem köszönje. – mondja és kilép az ajtón.

Olyan boldogsággal huppanok vissza az ágyba, mint amilyen talán még sose voltam. Enyém a fiú, akit szeretek és elértem a célomat. Dobogós lettem az Eurovízión.

A következő pillanatban Niall csörtet be a szobába, ám kicsit sem tűnik boldognak. Sőt egyenesen dühöt vélek felfedezni rajta.
- Mi a baj? – kérdem tőle szelíden.
- Ha megmutatom te is dühös leszel. Csak egy percre léptem fel twitterre és tessék. Már megint pletykálnak, holott nem tudnak rólam semmit. – mondja miközben rám nézett.
- De, de mondjad már mi történt! – mondom egy szúrós tekintet kíséretébe.
- Inkább mutatom:

„ Nézzétek! Úgy látszik Niall Horan nem sokáig siratja régi barátnőjét. Máris egy új lánnyal feküdt egy ágyba, aki vagy őrült, vagy pedig agybeteg. Hahaha!

Remélem, nem lesznek együtt sokáig.”

Érzem, ahogy könnyeim próbálnak előtörni és próbálom visszatartani, de ahogy az lenni szokott csak nem akarnak engedelmeskedni. Így könnyekben török ki.

Csak arra tudok gondolni, hogy az előző boldogság, amit éreztem, egy szempillantás alatt repült el.
- Miért utálnak? – mondom, mi közbe arcom vállába temetem.
- Nem tudom. Mert irigylik a sikered.

A következő pillanatban Louis lép be az ajtón, amitől még jobban sírnom kell. Megtorpan az ajtóba és csak bámul minket percekig.
- Mi történt Sandyvel? – töri meg a csendet.
- A média Lou. A média. – válaszol azonnal Niall.
- Hát ez nem hangzik valami jól.

A következő percben már nem is érdekelnek az utálkozók, csak Louis megvető tekintetét fürkészem könnyes szemeimmel.
- Niall, kimennél, kicsit beszélni szeretnék Louval ha nem gond. – mondom hüppögve.
- Persze csak nyugodtan. Addig iszok egy kávét és hozok valami süteményt.
- Köszönöm.

Az ajtó becsukódása után ismét hangos zokogásba török ki, amire Louis válasza mi is lehetne más mint egy szoros ölelés.
- Sa-sajnálom. Én ne-nem akartam. Én csak…
És betapasztja számat mutatóujjával.
- Nem haragszom. Te se haragudj, hogy olyan tapló voltam. Nem kellett volna, hogy megcsókoljalak.
- De nem kellett volna pofon vágnom téged. Egyáltalán nem vall rám. Főleg, hogy te…- gondolkozok el egy pillanatra.
- Hogy én mi? – kérdez vissza.
- Hogy te egy sztár van én pedig senki.
- Ne beszélj butaságokat. Igenis valaki vagy. Te vagy az én világom.
- Tudom már emlékszem. – mondom egy halovány mosoly kíséretében.
- Hogy mi? – néz rám kerek szemekkel.
- Visszatértek az emlékeim. Emlékszem mindenre. Arra, hogy miket csináltunk együtt és arra is, hogy mit érzek irántad…

10. Fejezet

Sziasztok itt a szerkesztő!
Szörnyen sajnálom, hogy ennyit késtem mostantól próbálok hetente hozni 1 részt, de sajnos nem ígérhetek semmit. Addig is jók legyetek. Szép estét. Lovely Girl :)


Everything you do is magic
~Sandy
Ijedtemben azt sem tudtam, mit is kéne csinálnom, ám a kezem cselekedett helyettem. Louist úgy pofon vágtam, hogy csak úgy csattant.
- Nagyon sajnálom nem akartam ekkorát adni.
- Semmi baj. Te Niallt szereted megértettem.
- Ki az a… majd egy pár másodperc gondolkozás után eszembe jut – Ja a szöszi srác. Nézd ez nem egyszerű. Azt sem tudom, hogy ki vagyok. Te pedig egyszerűen 1 óra beszélgetés után csak úgy megcsókolsz? Nem tudom kit szeretek főleg most. Kérlek, most távozz, a szobából egyedül szeretnék lenni.
- Sajnálom. Nem gondolkoztam. Majd még benézek holnap.
- Inkább ne. – mondom elutasítóan, majd kicsit meg is bánom durvaságom, de elkeserítő, hogy nem emlékszem semmire.
Könnyes szemem sarkából látom, hogy az ő szeme is könnybe lábad, de nem szól semmit csak kivánszorog a szobából.
Sírva borulok vissza a párnámra, melybe beletemetem arcom és csak sírok és sírok és próbálok rájönni, hogy ki vagyok. De válasz nem érkezik, sőt még csak egy emlék foszlány sem kúszik át a fejemen.
Körülbelül egy órával később egy barna hajú lány próbál bejönni az ajtón. Sajnos nem jön neki össze, mert beveri a könyökét az ajtóba.
- Helló! Ugye nem ébresztettelek fel.
- Szia! Nem, áhh dehogy biztos a légyzümmögésre keltem fel. – próbálok ironikus lenni.
- Ha-ha! A humorod mit sem változott. – mondja.
- Aha, legalább valami a kb. 2 évtizednyi múltamból. Jó kezdet.
- Jaj, ugyan már majd mesélek miket csináltunk együtt hátha valami rémlik majd.
- Hát rendben. Csak a barna csávóról ne mesélj. Mindjárt mondom L…
- Liam? Hát ő meg mit keresett itt?
- Nem, dehogy is. Az meg ki? - nézek kissé hülyén rá.
- Nem lényeg, majd elmondom. Akkor Louis? - találgat tovább
- Ja, igen sajnálom a nevek nem az erősségeim. – mondom motyogva.
- De mi történt? – kérdi a lány elkerekedett szemekkel.
- Hát megcsókolt.
- De ez nem bűn.
- De nem is ismerem. – mondom kissé felháborodva.
- Dehogynem. 2 hete találkoztatok először és nagyon közeli barátok lettetek. Louis, valamiféle köteléket érez irántad. Szerintem szerelmes beléd vagy hasonló. – mondja mosolyogva.
- Ugyan ezt mondta ma nekem, miután megcsókolt. De én nem emlékeztem semmiféle érzésre. Sem barátságra sem pedig szerelemre, csak dühös voltam, mert nem értettem a dolgot.
- Kérj tőle bocsánatot és ki tudja talán több is lesz köztetek. – mondja kuncorászva.

Ám kuncogása hamar átcsap komorságra, majd addig pozsgás arca hófehérré válik és eszméletlenül rogy a földre.
Azonnal cselekszem és hívom a szobatelefonról a nővéreket, akik egy ágyra fektetik mellém.
A telefonomban visszanézem a hívásokat és az első név „Niall”, így az ő számát tárcsázom.
„ - Szia! Itt Sandy.
- Helló! Mi történt ugye nincs baj?
- Nem én jól vagyok. De Lucy rosszul lett. Kérlek, szólj Liamnek.
- Máris. – hangzik a válasz.”

~Niall
Amint leraktam a telefont Liamre pillantok.
- Liam. Lucy a kórházban volt Sandyvel és rosszul lett. Nem tudom mi történt.
- Mi? Azonnal oda kell vinned. – mondja elcsukló hangon.
- Nyugi. Nincs semmi baj. Jó helyen van, a kórházba. Ennél jobb helyre úgysem kerülhet. – mondja Harry.
- Jó hozom a kocsi kulcsot és indulhatunk.

A kórházi folyosókon körülbelül 120 km/h szeljük át Liamet követve. Amit a szobába érünk óvatosan benyit és megpillantja az ágyon fekvő kedvesét.
- Mi történt? – kérdi lihegve.
- Először is ki vagy? – kérdi Sandy felvont szemöldökkel.
- Ha-ha jó vicc volt. Liam a barátja. És most kérlek, mondd el mi történt.
- Hát semmi. Jól van.
- A jelek szerint még sem. – dörren rá Sandyre
- De igen hidd el. Csak állapotos.
- Tessék? – kerekedik el Liam szeme.
- Kisbabát vár. – mosolyodom el én is végleg. – Amint felébred haza is viheted.
Liamet még sosem láttam ilyen boldognak. Nem volt semmi eltervezve mégis felhőtlenül boldog. Vajon egyszer én is megtapasztalom.

A nagy öröm hallatán, megveregetem barátom vállát majd közelebb somfordálok Sandyhez.
- Szia. Miért engem hívtál?
- Szia. Ne haragudj, de ez nagyon bután fog hangzani. Azért mert te voltál az akit utoljára hívtam a mobilomról.
Olyan csalódottnak érzem magam, mint még soha. Azt hittem talán emlékszik rám, de nem. Talán sohasem fog és lehet, hogy többé én már nem leszek az életének a része. De akkor ennek így kell lennie.
Így, még utoljára nyomok a homlokára egy puszit és a rám várakozó fiúbanda után indulok.
Lassan kullogok végig a folyóson. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy valaki fut utánam. Hátra nézek és nagy meglepetésemre Sandy áll mögöttem.
Kócos, szőke haja a szemébe omlik és zihálva próbál valamit elmondani.
- Niall ne haragudj.
- Nem haragszom, de neked szobádba kéne lenned.
- Nem, nem érted.
- De mit nem értek? – nézek rá kissé felcsigázott tekintettel.
- Tudom ki vagy. Tudom, ki vagyok, és azt is tudom, hogy szeretlek…

9. Fejezet

Now I can't remember
~ Lucy
Mindenhol vezetékek és gépek lógtak szegény Sandyn. Nagyon elszomorodtam, hogy kedves barátnőmet így kell, lássam.
Közben Louis végigsimít hófehér arcán és szemeiből könnyei minduntalan hullnak. Ezt az idilli pillanatot csak az EKG gép hangos csipogása tudja elrontani.
Leülök Sandy mellé az ágyra, ám egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy Sandy magától felül. Vagyis nem magától, hanem ráültem az ágy távirányítójára és felültettem szegényt. Tehát fogom magam és fekvő helyzetbe helyezem ismét barátnőmet.
Sajnos a látogatási idő hamar lejár és át kell adnunk a terepet Niallnak.
Míg ő bent van, én szóba elegyedek Louval. Eleinte csak érdektelen dolgokról, aztán csak nem bírok a nyelvemnek parancsolni. Úgyhogy megkérdezem:
- Mi van közted és Sandy között?
- Azt hiszem semmi. Őt nem érdeklem. Szerintem Niall tetszik neki. – válaszolja némiképp zavarodottan.
- Hát én nem így látom. Szerintem te tetszel neki.
- Ugyan Lucy beképzeled csak az egészet. Niall mindig is fontosabb volt és mindig is fontosabb lesz. És ezt most nem bántásból mondom róla.
- Hát, ha te mondod, neked elhiszem. De szerintem nem így van.
Legyint egyet és elmegy.
Így már csak egyedül várok Niallre és arra, hogy abban a fél órában még ő is látogat valami változás történjen Sandyvel.

~ Niall
Mikor belépek a sírás kerülget ismét. 
Leülök az ágya mellé, tenyerét a tenyerembe fektetem, majd megcsókolom kézfejét.
Mintha valamiféle ösztönt bekapcsoltam volna, megszorítja kezem.
- Sandy hallasz? Sandy? – szólítgatom kétségbeesetten. De kérdésemre nem felel.
Még ücsörgök mellette egy kicsit, majd egy nővér jön be, hogy vége a látogatási időnek.
Amint kilépek az ajtón megpillantok egy igen csak jól szituált és jól öltözött embert.
- Jó estét! Ön Alexandra Mike jó barátja?
- Jó estét Uram! Hát remélem. – felelem egy hatalmas mosoly kíséretében, amit úgy körülbelül fél másodpercig tudok magamra erőltetni.
- Mi történt a hölggyel? – kérdi felvont szemöldökkel. 
- Hát pontosan mi sem tudjuk. Lejött a színpadról és elájult. Gyorsan behozták a kórházba, ahol megműtötték, mert agyvérzése volt.
- Aha, értem. Akkor talán visszanézek később, mikor már jobban lesz. – majd sarkon fordul és elindul a kijárat felé.
- Várjon! Miért keresi?
- Egy lemezszerződést szeretnénk számára ajánlani. Az Eurovízión nyújtott teljesítménye alapján.
Tényleg az Eurovízió csapok a fejemre miközben azt kémlelem, hogy Lucy és Louis hova a fenébe tudott így eltűnni.
Természetesen hol máshol is lehetne Louis, mint a büfénél. 
- Louis két kérdésem van. 1. Hol van Lucy? 2. Te tudod hányadik lett Sandy az Eurovízión?
- Lucy elment Liammel haza, mert nem érezte jól magát. Nem nem tudom hányadik lett. De ez miért fontos? – kérdem tágra nyílt szemekkel.
- Mert akár hiszed akár nem, lehet, hogy Sandy nem fog hazamenni.

~ Sandy
Mikor kinyitom a szemem nincs senki sem a szobába. Vajon hol lehetek és mi történhetett velem?
Miután tüzetesebben körülnézek a szobába rájövök, hogy egy kórházban vagyok és arra is ráeszmélek, hogy iszonyatosan fáj a fejem.
A következő pillanatban egy szőke srác jelenik meg a szoba ajtajában és nagyon felcsillan a szeme mikor meglátja, hogy az ágyon ücsörgök.
- Szia Sandy felébredtél? Csak kimentem egyet kávézni és megkérdeztem Loutól, hogy mi a helyzet.
- Szia, igen fel. Köszönöm aggódásod. – majd közelebb hajol és megcsókol. – De lenne egy kérdésem. Te ki vagy?
- Én Niall. Nem emlékszel? – kérdi elcsukló hangon.
- Nem, sajnálom. A barátom vagy?
- Hát mondhatjuk úgy is. Tehát nem tudod, ki vagyok és azt sem, hogy hol vagy?
- Nem, nem emlékszem. – szomorodom el kissé.
- Jó semmi gond, ide hívom az orvosod majd ő megmondja, hogy mi a helyzet.
- Köszönöm. – mondom az ajtóba eltűnő fiúnak.

A következő pillanatban egy őszes hajú, fehér köpenyes úriember jelenik meg az ajtómban. Töviről hegyire átvizsgál.
- Szóval kisasszony, hogy érzi magát.
- Fáj egy kicsit a fejem, de egyébként jól. A tényt leszámítva, hogy nem tudom ki az a szőke ficsúr, akivel az előbb társalogtam.
- Hmm, tehát nem emlékszik semmire?
- Hát azt tudom, ki vagyok, de azt nem, hogy mit keresek… a hol is? – nézek kérdően a doktorra.
- Majd az úriember mindent elmond, nekem most mennem kell. Az előzetes vizsgálatok alapján holnapután hazamehet, de holnap még több vizsgálatot kell elvégeznünk. Valószínűleg a memóriája idővel vissza fog térni. Addig is jó pihenést kívánok.
- Köszönöm doktorúr.

A következő nap szintén úgy ébredek, hogy egy ismeretlen ül mellettem. Vagyis ismeretlennek tűnik.
- Jó reggelt! Tudod ki vagyok?
- Azt hiszem kéne, de valahogy nem ugrik be. – próbálok némiképp humorosnak tűnni az így is kínos szituációban.
Ez után megkérdezi, hogy szükségem van e valamire, amire én nemmel felelek. 
A délelőtt folyamán egész jól elbeszélgetünk. Mivel látom, hogy fáradt megkérem, hogy huppanjon az ágyba, aminek örömmel eleget is tesz a kérésemnek.
- Sandy valamit el kell mondanom.
- Nosza rajta. Úgy sem emlékszem semmire, ami ezelőtt történt hátha erről beugrik. – veszem ismét kissé viccesre a figurát.
- Azt hiszem, szeretlek. – majd gondolkozás nélkül megcsókolt…

8. Fejezet

You're my kriptonite

~Niall

- Sandy minden rendben? – paskolom meg hófehér arcát. – Gyorsan Harry hívd az orvosokat.

- Máris! – mondja kissé remegő hangon.

Tudtam, hogy nem lett volna szabad engednem énekelni- gondolom magamba ameddig az orvosok oda nem érnek.

Miután kivizsgálják, kiderül, hogy a baj nem is olyan kicsi, mint amire gondolunk.

- Niall, nem mehetsz el hamarosan mi jövünk. – mondja Liam aggódva.

- Sajnálom haver, ez most nekem nem fog menni. – mondom, és már viharzom is a mentősök után.

Lucy már ott vár a mentő mellett. Kérlelő szemekkel néz rám:

- Niall ne hagyd cserbe a fiúkat. Szükségük van rád.

- Nem tehetem Lu. Kötelességemnek érzem, hogy vigyázzak rá, ha már akkor mikor megtörtént a baj nem tettem.

- De most úgy sem tudsz mit tenni. Inkább segíts a fiúknak, mire odaérsz talán kiderül, hogy csak napszúrást kapott vagy valami ilyesmi.

- Nem hiszem itt sokkal nagyobb a gond, ha a mentősök így sietnek, de ám legyen. Itt maradok és énekelek, de ha valami történne, azonnal értesíts.

Így megadván magam szomorúan kullogok vissza az öltöző felé. A fiúk már nagyon várnak és öleléssel köszöntenek. Louison látom, hogy nagyon rosszul érzi magát, így egy gyors beszélgetésre kihívom még.

- Lou minden rendben?

- Nem semmi sincs. Nem itt lenne a helyünk hanem Sandy mellett.

- Valóban, de nekünk most itt van dolgunk. Lucy elment vele, jó kezekben van. – kicsit gondolkozok – Vagy majdnem.

- Tudom, de akkor is ő kórházba van mi meg… itt ülünk és várunk.

Bólintok és elindulok a többiek után a színpadra. 

A szereplés után csapot-papot ott hagyva ledobálom magamról a ruhákat és Louissal együtt kocsiba pattanunk. Nagy szerencsénkre olyan helyen parkoltunk ahonnan könnyű a kijutás, így körülbelül 10 perc alatt a kórháznál vagyunk.

~Louis

Ezt nem hiszem el… hogy engedhettük, hogy ez történjen. Ketten vigyáztunk rá és mégis baja esett.

Amint befordulunk a sarkon Lucy fogad minket hatalmas zokogással.

- Nem mondanak semmit az orvosok. Nem tudom, mi lehet vele. – zokog immár a vállamon.

Niall is idegesen sétálgat fel és alá. 

Körülbelül egy óra várakozás után egy orvos jelenik meg, aki híreket hoz Sandy hogylétéről.

- Önök Alexandra barátai?

- Igen mi vagyunk. – vágom rá azonnal.

- A helyzet az, hogy a kishölgynek agyvérzése volt.

Lucy ebben a pillanatban szinte hisztérikusan elkezd zokogni és a földre rogy. Segítek neki felállni és közben az orvos folytatja:

- Sürgős operációra volt szükség, amely során a vérrögöt sikeresen eltávolítottuk az agyából. Sajnos azt még nem tudjuk, hogy okozott e különösebb agykárosodást.

Ekkor már engem is a sírás kerülget, de még bírom türtőztetni magam. Niallre nézek és látom, hogy egy könnycsepp gördül végig arcán, majd a doktorhoz fordulok.

- Mondja doktorúr, ugye túléli? – mondom elcsukló hangon.

- A közvetlen életveszélyen túl van és stabil az állapota, de sajnos korai lenne elkiabálni. Mindent megteszünk, hogy életbe maradjon.

Ebben a pillanatban már én sem bírok könnyeimmel magamhoz szorítom Lucyt, aki mindezidáig nem tudott megnyugodni.

- Láthatjuk? – kérdi Lucy.

- Természetesen. Jöjjenek utánam.

- A következő folyosó végén a 102-es szobában fekszik. – mondja a doktor és már el is tűnik egy szobában.

Vajon mi várhat abban a szobában? Bemerjek menni? Annyira sajnálom, ez a mi hibánk is. Ha azonnal orvoshoz vittük volna…

Ám megérkezünk a szobához, és már nincs több gondolkozási időm.

- Nos ki szeretne bemenni először?

- Majd én. – jelentkezik Lucy önként.

Lucy elindul a szobába, de az ajtónál megtorpan. Megkért kísérjem be, mert ő nem mer bemenni egyedül. Így Niallt hátrahagyva belépünk a szobába.

Ami a szobába minket vár az elképesztő és ijesztő egyben…

Halihó!

Az elkövetkezendő három hétbe sajnos nem tudok kirakni részt mert nem leszek itthon. Amit haza érek remélem két, három új résszel is tudok majd jönni.
Addig is mindenkinek szép nyarat!

Puszi Sandy

7. Fejezet

You're perfect to me
Csak így fekszünk, míg el nem nyom az álom. Ám körülbelül egy órával később hatalmas veszekedésre ébredek, ami Niall és Louis között zajlik, aki akkor már nincs az ágyamban. Azonnal kikelek az ágyból, hogy megnézzem vajon mi is zajlik a konyhában.
Tehát álmos szemekkel kitotyogok a szobából és mikor oda érek, megdörzsölöm a szemem, amit a lámpa fénye igen csak irritál.
- Niall mért veszekedted? – kérdem kislányos ártatlansággal.
- Semmi nem fontos menjél, feküdj vissza, nem tesz jót, ha fent vagy. Igencsak beütötted a fejed. Mindjárt megyek én is, csak ezt még elintézzük.
Eleget téve kérésének visszacsoszogok a szobámba és lehuppanok az ágyra. Közben könnyeimmel küszködök, mert rájövök miről is lehet szó a fiúk között.
Mikor hallom az ajtót csapódni, nem tudom tovább türtőztetni magam, előtörnek könnyeim.
A következő pillanatban az egyik veszekedős fiatalember jelenik meg az ajtóban, aki igen csak ideges. Odajön és leül mellém szótlanul, majd magához ölel.
- Sa… Sajnálom! – mondom hüppögve, többet nem is tudnék mondani, mert könnyeim patakba folynak, és nem engednének szóhoz jutni.
- Most mért sírsz? – kérdi, miután látja, hogy kissé megnyugodtam.
- Mert haragszol.
- Nem, nem rád haragszom, hanem arra az édes, drága nyusszó-musszóra.
- De miért? Hisz csak átölelt.
- Nem csak azért. Hanem mert azt a lányt szereti, akibe én vagyok szerelmes.
Hirtelen felkapom a fejem, mintha valami megvilágosulna bennem. Eddig még nem gondoltam rá úgy, mint társra, hanem mint barátra.
Egy percre elgondolkozok, hogy én melyik fiút szeretem. De tovább nem gondolkozok, inkább odabújok még egy kicsit abba a két erős karba, ami szorosan összefonódik testem körül.
Aztán a következő pillanatban eltol magától, és mélyen a szemembe néz.
- Sandy, lehet, hogy csak 1 hete ismerlek, de azt hiszem, szeretlek.
Meg sem várván, hogy válaszoljak, hirtelen megcsókol. De az a csók, talán életem legszebb momentuma. Szívem heves dobogásba kezd, gyomromban kis pillangók kelnek életre. Talán még sohasem éreztem ilyet eddigi életemben.
A hatalmas izgalmak után kéz a kézbe dőlünk be az ágyba és egymás karjába alszunk el.
Másnap reggel mire felkelek, nem találom sehol a személyt, akivel együtt aludtam, ellenben a konyhából ínycsiklandó illatok szállnak. Mivel a „doktor úr” megtiltotta, hogy felkeljek, így jobbnak látom, ha ágyba maradok.
Reggeli után, kényeztetésképp enged nekem egy kád, forró vizet és beletessékel. Miután jól kipancsolom magam visszadug az ágyba és a lelkemre köti, hogy ameddig vissza nem ér ki ne keljek az ágyból. Csak egy apróságot felejt el, hogy ma van a fesztivál.
- Én nem maradhatok egész nap ágyba. 2-re be kell érnem a helyszínre, hogy elpróbáljam még egyszer a dalt és elkészítsék a hajam.
- Nyugi. – mondja nyugtatóan – délre itt leszek és csinálok neked ebédet, utána pedig elviszlek a stadionba.
Mivel nincs más választásom így bólintok. Ő búcsúzóul a homlokomra nyom egy puszit és már viharzik is ki a szobámból.
A délelőtt első részébe gondolkozok, hogy vajon milyen érzéseket is táplálok a fiú iránt, de úgy egy óra múlva elnyom az álom. Legközelebb egy puha kéz bársonyos simogatására ébredek.
- Szia Sandy.
- Szia Zayn. – nézek rá értetlenül.
- A lovagjaid nem érnek rá, még haza kellett ugraniuk pár holmiért estére. Engem küldtek, hogy segítsek elmenni odáig.
- Rendben máris készülődök. – kászálódok ki az ágyból némileg kómásan.

Egy órával később már a kocsiban ülünk és robogunk, a stadion felé ahol este megrendezésre kerül az Eurovízió. Lent a kapunál Niall és Louis már türelmetlenül várnak. Amint megpróbálok kiszállni a kocsiból rögtön mind a ketten a segítségemre sietnek.
- Elég fiúk. Nincs szükségem ilyesféle formalitásokra, teljesen jól vagyok. Zayn neked pedig köszönöm, hogy eljöttél értem.
- Ugyan, semmiség.
Kiszállok a kocsiból és elindulok az ajtó felé, ügyet sem vetvén arra a tényre, hogy két fiú is a kezét nyújtotta segítségül.
Amint bemegyek, a színtérre már szólítanak is, hogy menjek próbálni. Mindent megcsinálok, szinte hibátlanul ezért nem kérik további jelenlétemet a beállításokhoz. Így irányba veszem az öltözőm, ahol egy egész gárda vár: fodrászok, sminkesek, stylistok és műkörmösök.
Körülbelül 3 óra készülődés után szinte mindennel kész vagyok, kivéve a ruhával.
Amint meglátom, a ruhám elképedek, hogy milyen gyönyörű. Mivel magyar vagyok, így a készítők matyó hímzést készítettek ruhám felső részére.

Magyarország a 12. így még van egy kis időm beszélgetni a fiúkkal és Lucyvel, akik megnyugtatnak, hogy nagyon jó leszek, és ne aggódjak.
A következő pillanatban azon kapom magam, hogy engem szólítanak a színpadra. Remegő lábakkal megindulok a színpad felé, majd elindul a hegedű, melynek lágy hangja megsimogatja lelkem és így már nem is félek annyira.
Minden tökéletesen megy mindaddig, amíg el nem érek másodszor a refrénhez. Hirtelen elkezd hasogatni a fejem és elkezdek szédülni, de tudom, hogy nem állhatok le, így mintha minden rendben lenne, folytatom a dalt.
A szereplés után minél hamarabb igyekszem elhagyni a színpadot, ahol ugyan úgy hasogat a fejem és szédülök. Ám a következő pillanatban fekete foltok jelennek meg előttem, majd minden elsötétül…

Sajnálom!

Halihó, itt Sandy!
Elnézéseteket kérem, hogy így megvárakoztattalak titeket, de sajnos nem volt időm írni, viszont most pótoltam hiányosságomat, sőt remélem a következő részt is hamar tudom hozni.
Addig is jó olvasgatást.
Puszi mindenkinek!

6. Fejezet

Heart attack
Vagyis hagynám, ha Niall telefonja nem akkor csörrenne meg.
- Bocsáss meg ez Liam fel kell vennem. –vigyorog rám, azzal az édes mosolyával.
- Semmi gond. – válaszolom, majd leszegem a fejem és úgy is tartom, ameddig vissza nem ér.
Mikor visszaér, látja rajtam, hogy valami nincs rendben.
- Minden oké a srácokkal? – kérdem egy halovány mosoly kíséretébe.
- Persze csak elfelejtettem…
- Ó értem – szakítom félbe – ha menned kell, semmi gond majd máskor megnézzük a várost.
- A helyzet az, hogy elfelejtettem a meccset, amit még az érkezésed előtt szerveztünk. De, ha gondolod, elkísérhetsz. – vakarja meg a tarkóját kicsit zavarodottan.
- Szívesen elkísérlek. Majd Lucyvel elleszünk. Csak szeretnék kérni 5 percet, hogy elkészüljek. Magamra kapok egy kényelmes nadrágot és egy pólót és már indulhatunk is. Addig te várj meg itt.
- Persze 5 perc mi? – kérdi, mire válaszom csak egy legyintés, és már el is tűnök a szomába.
Amint elkészültem, bepattanunk az autóba és egy hatalmas stadionhoz nyargalunk.
Mikor oda érünk, már látjuk is a fiúkat. Ők is látnak minket, így elindulnak befelé.
Bent Lucyvel leülünk a legközelebbi padra, ahonnan tökéletes a kilátás.
A fiúk el is kezdenek játszani. A meccs elején még minden rendben megy, mindaddig, amíg a labda Harryhez nem kerül. Addig kergeti a labdát, míg az egy óvatlan pillanatban úgy dönt, hogy megáll, így Harry szépen átesik rajta.
- Harry minden rendben? – szalad oda hozzá Liam.
- Nem igazán. Azt hiszem meghúzódott a bokám. Sajnálom, de nem tudok tovább játszani szörnyen fáj.
- Jó azért bele ne halj te hős lovag. – mondja Liam egy hatalmas nevetés kíséretében. -Semmi gond. Akkor 10-en játszunk tovább. De ugye tudod, hogy a labdát rúgni kell és nem átesni rajta?
Harry bólint egyet és gúnyos arcot vág, majd lesántikál a pályáról hozzánk.
Gondolkozás nélkül befutok a pályára és beállok Harry addigi helyére.
- Sandy te meg mit csinálsz? – fut oda Lou kicsit aggódva.
- Beállok Harry helyére, hogy ne legyetek kevesebben.
- Ez nagyon kedves, de a foci nem lányoknak való.
Már éppen kullognék vissza a pad felé, mikor Niall fogja meg a vállam és bíztatóan rám néz, hogy ne menjek le.
Egészen jónak bizonyulok, sőt egy gólt is sikerül rúgnunk. Már a meccs utolsó 15 percébe járhatunk, amikor csak 4-en vagyunk a 3 ellen. Balszerencsémre. Niall a kapuba próbálja berúgni a labdát a jobb oldalról, amely a másik csapat játékosába megakad. Az ellenfél játékosa olyan erősen rúgja ki a kaputól a labdát és pont az én fejem felé, úgy hogy az pont nekem csapódik, olyan erővel, hogy nem tudok megállni saját lábamon. Így hátraesek és elterülök. Azt sem tudom, mi történik körülöttem eleinte.
Csak akkor kapok észbe mikor Niall és Louis odaérnek hozzám.
Niall az ölébe fektet és megnézi nem vérzek-e valahol, míg Lou próbál szóra bírni.
- Sandy hányat mutatok? – emeli fel a kezét Louis.
- Nem vagyok vak, csak fáj a fejem. Úgyhogy 4-et. – mondom némi szarkazmussal.
- Jól van nem azért mondtam. – mondja immár viccelődő hangvétellel.
Megpróbálok feltápászkodni a földről Niall segítségével, de megszédülök és Niallnek ismét hősies tettet kell végrehajtania.
- Szerintem meg kéne néznie egy orvosnak. Lehet, hogy agyrázkódást kaptál.
- Ugyan már. – legyintek – Semmi bajom mindjárt folytathatjuk.
- Itt nem lesz semmiféle folytatás. Most azonnal kiviszlek a kocsiba és visszaviszlek a szállodába, majd ott megnéz az orvos. – mondja Niall igencsak aggódóan és komolyan.
- Veletek megyek. – mondja Louis – Hátha kell segítség bármibe.
- Kedvesek vagytok, de egyedül is haza tudok menni, nem kell díszkíséret.
Közben a többiek is megérkeznek körém és ők is Niallékkel értenek egyet. Így beleegyezek, hogy hazavigyenek.
Mikor a hotelhez érünk Niall kipattan a kocsiból, és ahogy a pályáról kivitt, úgy fel is vitt az emeletre. Gyorsan lefektetett az ágyra, míg én győzködtem, hogy ne hívjon orvost, mert jól vagyok.
- Sandy, szerintem Niallnek igaza van. Nem volt kicsi az a „head shot”, amit a labdától kaptál. – helyesel Lou.
- Őszintén szólva, már jól vagyok. Szóval nem kell engem őrizni, nyugodtan hazamehettek. – mondom egy bíztató mosollyal az arcomon.
- Nem! – kiált egyet Niall. – Nem hagylak itt egyedül, azt meg pláne nem engedem, hogy ne lásson egy orvos.
Mivel Niall úgysem adja fel, így kénytelen vagyok a kompromisszumra. Ezért, úgy döntök, inkább őrizzen két fiú, mintsem orvoshoz menjek (tudom csökönyösség a köbön, de biztosan nem engedné, hogy énekeljek holnap után).
Míg Louis a vacsorával foglalkozik, Niall hideg borogatást tesz a homlokomra.
Niall lágy kezével végig simít arcomon és eltakarítja arcomba hulló szőke fürtjeimet, amit a verejték áztatott. Gondolom ismét csókkal fog próbálkozni, de nem. Csak szimplán kimegy a szobából egyenesen Louishoz.
- Lou nekem most el kell menni, beengedni a fiúkat a lakásba. Rád bízhatom Sandyt?
- Természetesen számíthatsz rám.
Így Niall mintha nekem szólnia sem kellene, hogy elmegy, kiviharzik a lakosztályból.
Ezután Lou behozza az igen csak finom illatokkal kecsegtető hamburgert, amit nekem készített.
Ő türelmesen kivárta, míg én lassan ám de annál biztatóbban megegyem az ételt. Igazán ízletes, így észre sem veszem, hogy kechapos lesz a szám széle. Louis elveszi a szalvétát és mintha csak az anyukám lenne gondosan megtörli a szám.
Ezután leteszi a szalvétát és elveszi tőlem a tálcát. Én teli hassal huppanok vissza az ágyra és nyakig betakarózom.
Louis a mosogatás után visszatér szobámba és lefekszik mellém az ágyra, de nem csinál semmit, csak gyönyörű kék szemeivel az én szemembe néz.
Majd lassan átölel erősnek tűnő karjával, és közelebb húz magához. Csak, így fekszünk szótlanul, míg…

5. Fejezet

Let me kiss you
Mikor a szemembe néz és elkezd közelebb hajolni én udvariasan elfordítom a fejem.
- Niall. Én… - mutatóujját a számra helyezi, ezzel jelezvén, hogy ne folytassam csacsogásom.
- Semmi baj. Értem még nem ismersz eléggé.
- Régen kaptam volna az alkalmon, de most előbb meg szeretnélek ismerni. Tudom, hogy különleges ember vagy.
- Csak szólj, ha készen állsz, én várni fogok.
Aztán pár másodperc néma csend következik. A csendet Louis töri meg, aki kivágja az ajtót és betörtet a szobába. Meglehetősen idegesnek tűnik, így jobbnak látom, ha nem szólok bele a dolgokba.
- Reggelt mindenkinek. Niall azonnal indulnunk kell, Paul most szólt, hogy a szervezők változtattak a dallistánkon és most tudunk csak próbálni. – mondja zihálva, mivel a lépcsőn úgy futott fel.
- Jó reggelt neked is. Ezzel van egy apró gond: természetesen a sofőrnek mára adtam kimenőt, mivel úgy volt, hogy a mai napom szabad.
- Nagyszerű. Akkor két választásunk van: vagy lemondjuk a mai próbát és reménykedünk, hogy lesz másik időpont; vagy elmegyünk busszal.
- Nekem lenne egy ötletem. – szólalok meg a háttérből – Mit szólnátok, ha felhívnám Mitchet? Biztosan szívesen elvinne titeket a próbára, hamarosan nekem is próbálnom kell.
Mivel a fiúknak tetszik az ötlet, így felhívom Mitchet aki, természetesen, mint mindig most is a segítségünkre siet.
Előbb a fiúk próbálnak, majd elmegyünk ebédelni, utána pedig nekem kell próbára mennem, így elválnak útjaink.
Vacsora után fáradtan kullogok felfelé a lépcsőn, ám amint meglátom Louit az ajtóm előtt ülni már nem is vagyok annyira álmos.
- Szia Sandy. Ne haragudj, hogy csak így idejövök, de összevesztünk a fiúkkal.
- Szia. Kerülj beljebb kissé kemény lehet a föld. – mondom kissé gúnyosan, ám ő ügyet sem vet rá.
Amint beérünk, leveti cipőjét és ledobja magát az első kényelmesnek tűnő és széknek kinéző tárgyra. Én is leülök vele szembe és ő elkezdi mesélni, hogy min is vesztek össze. A „mese” végén egy kacér könnycseppet látok végigcsordulni arcán, ami csak nem tudta megállni, hogy ne törjön elő.
Gyorsan felállok és odamegyek hozzá. Szorosan átölelem, ám az után az egy kacér könnycsepp után már a többi sem bír nyugodni, így sorban folynak le Louis arcán.
Miután kicsit megkönnyebbül és megbizonyosodom róla, hogy nem csinál uszodát a lakosztályomból elindulok a fürdő felé.
Miután letusoltam és megtörölköztem, realizáltam, hogy megint elfelejtettem a pizsamámat behozni. Így nincs más hátra, mint úgy átosonni a nappalin, hogy Loui ne nagyon tudja szemügyre vételezni az eseményeket.
El is indulok a nappali felé. Tisztára úgy érezem magam, mint a 007-es ügynök a James Bond filmekben. Először csak a fejem dugom be a szobába és megnézem tiszta-e a terep. Miután kiderül, hogy Loui már nincs itt bátran sétafikálok a szobám felé gondolván, hogy a konyhába csinál valami vacsorának kinéző dolgot magának. Mikor benyitok a szobámba nem hiszek a szememnek. Loui ott fekszik az ágyamon és az előhagyott fotóalbumom nézegeti, amibe nem mellesleg vannak rólam érdekes képek.
- Áhh, látom végeztél a zuhanyzással. – pillant fel a képek közül – Én… én… - kissé elakadnak szavai mikor ismét törölközőbe lát, majd már csak piros pozsgás arcát látom, majd a fotóalbumra néz és ismét a képek világába temetkezik. Én gyorsan felkapom a ruhámat és visszarohanok a biztonságot nyújtó fürdőszobába.
Miután végeztem, mint aki jól végezte dolgát kijövök a fürdőből és a konyha felé veszem az irányt.
10 perccel később kijön a szobából, hogy megnézze, mit csinálok. Addigra pont el is készül a neki szánt meleg szendvics. Amíg ő eszik, gyorsan keresek egy nagyobb méretű pólót és egy törölközőt számára. Mivel egyetlen ágy van, és nem akarom, hogy a földön aludjon, így megosztom vele az ágyam.
Sajnos nem tudtam rögtön elaludni és látszólag ő sem, ezért elkezdünk mesélni a múltunkról, gyerekkorunkról, sőt még néhány olyan dolog is szóba kerül, amit másnak nem biztos, hogy elmondanék (neki is, csak azért mert valamilyen oknál fogva érzem, hogy megbízhatok benne).
Reggel korán felkelek és leszaladok boltba, hogy legyen reggelije a „kis” vendégemnek. Csak reménykedni tudok benne, hogy szereti a kakaós csigát.
Mikor visszaérek, Louis már fent van és Tv-t néz. Gyorsan kirakom a kakaós csigát, ami nem mellesleg még meleg és öntök neki egy pohár tejet.
Alig, hogy leülnék én is enni, valaki kopogtat az ajtón.
Amint kinyitom, eszembe jut, hogy nekem nem is itthon kéne lennem, hanem a parkban kellett volna találkoznom Niallel.
- Szia Niall! – mondom fejemet vakarászva – Az úgy volt… hogy én elindultam egyszer… reggeliért.
- Szia Sandy! Ahogy látom, vendéged van. Visszajöjjek később?
- Nem dehogy is. Csak Loui az, mert tegnap nem tudott hova menni és nem hagyhattam magára.
- Oh! Az más. Szia Loui!
- Szia Niall! – mondja miközben a pék sütije utolsó maradványait tömi a szájába.
- Nagyon édes a rózsaszín kiscicás pólód. Hol vetted? – mondja miközben nevetésben tör ki.
- Ömm… nem tudom. Hol is? – vakarja meg a fejét, majd ő is elkezd szakadni.
Miután kinevették magukat, Loui bocsánatot kért Nialltől és megkérdezte, hogy nem-e lenne gond, ha visszamenne és átcserélné a „cuki” cicás pólóját. Természetesen Niall igent mondott.
Miután Loui felvette az előző napi ruháját, elindult Niall rezidenciája felé.
Így már csak ketten maradtunk Niallel, és mivel Louis rengeteget mesélt róla, bátran merem állítani, hogy megbízható.
- Niall… tudom, hogy tegnap mit mondtam, de… - majd ismét mutatóujját a szám elé helyezte, de ezúttal nem fordítom el a fejem. Hagyom, hogy megcsókoljon.

4. Fejezet

A night with him
- Maradj itt éjszakára. Túl késő van, nem engedhetlek haza egyedül. – suttogja, mintha nem tudná, hogy minden fül az ő suttogását próbálja kiszűrni. – És mint tudod a rajongók miatt nem igazán ajánlatos busszal mennem. Szóval kérlek. – mondja egy kicsit hangosabban, mintha nem is törődne a többiekkel.
- Azaz igazság, hogy nem szeretnék zavarni. Vagytok ti itt elegen. – mondom bizonytalanul.
Majd Louis lép hozzám és legyint egyet.
- Ugyan már. Ahol 6 embernek van hely ott a 7. is elfér.
Niall elismerően bólogat.
- Hát jól van. Akkor köszönök mindent.
- De van egy aprócska probléma. – mondja Niall – Mivel minden szoba foglalt, és csak kettő szobába van francia ágy vagyis háromba, de ott Liam és Lucy alszik, így választanod kell köztem, Louis között vagy a kanapé között, ami nem túl kényelmes, ha alvásról van szó.
A ruhákkal nem is lenne gond, hiszen Lucy 3 bőrönddel érkezett erre a két hétre. De kicsit korainak éreztem bármelyik fiúval is aludnom. Mivel nem volt más választásom, így Niallt választottam.
- Ne haragudj Loui, de inkább Niallel aludnék, őt már kicsit közelebbről ismerem.
- Áhh, ugyan már. Semmi gond. Legközelebb már velem akarsz aludni. – mondja kissé gúnyosan.
Miután mindezt lebeszéltük mindenki elindul felfelé, hogy lefekvéshez készülődjön. Én Lucy fürdőszobáját veszem célomul, csak azzal nem számolok, hogy mikor kijövök a fürdőből (egy szál törölközőbe) Liam és Louis Lucy szobájába lesznek. Liam kedvesen próbálja becsukni a szemét, de Loui nem titkolja, hogy tetszik neki a látvány.

Gyorsan felkapom a ruhát, amit Lucy az ágyra készített és sprintelek is vissza a fürdőszobába.  Mikor bent jobban meg nézem a ruhadarabot kiderül, hogy ez egy igen csak sokat sejtető hálóing.
- Lucy! – kiáltok fel hangosan – Ugye ezt nem gondoltad komolyan?
- Bocsesz, de csak ezt találtam nem hoztam többet.
Nem hozott többet mi? vonom fel a szemöldököm. Aztán magamra kapom a ruhának nem nevezhető anyagot és reménykedve, hogy a fiúk leléptek a színről átfutok Niall szobájába. Útközben majdnem hasra esek a szőnyegbe, de nem érdekel csak minél előbb a takaró alatt szeretnék lenni, hogy eltakarjam ezt a „hálóinget”.
Mikor odaérek Niall szobájába, gyorsan becsukom az ajtót és leülök, hogy Loui még véletlen se tudjon bejönni. Niall fürkésző tekintetét már csak később veszem észre.
Mikor feltűnik neki, hogy én is őt nézem egy aranyos Niall féle: Bocsánat, hogy bámullak, de tetszik a látvány. - mosollyal spékeli meg a pillanatot.
Miután hallom Loui ajtajának csukódását fellélegezve felpattanok és bemászom Niall mellé. Lekapcsoljuk a villanyt, de körülbelül fél óra forgolódás után, mikor Niall szeméből is kiverem az álmot, már nem tudta szó nélkül hagyni.
- Nem tudsz aludni? Kényelmetlen az ágy vagy kemény a párna? Szólj…
- Nem, nem minden tökéletes csak kattog az agyam és nem tudok aludni. – szakítom félbe, mikor már kezdett kikászálódni az ágyból.
A mondatom után – mintha csak erőt merített volna - átölel és megkérdezte, hogy így jobb-e, amire természetesen igen a válaszom.
Másnap reggel ő még javában alszik, így nem szeretném felébreszteni. Gyorsan magamra kapom a pólót és a szoknyát, amit Lucytől kaptam kölcsönbe és lemegyek reggeli után nézni. Mivel még mindenki aludt gondoltam meglepem őket finom frissen sült rántottával. Ám alig, hogy neki állok Lucy jelenik meg a konyhaajtóban.
- Hát te? Nem tudsz aludni? – kérdezem.
- Az a baj, hogy tudnék de Liam olyan hangosan horkol, hogy inkább lejöttem.
Erre csak egy nevetés a válaszom.
Mikor Lucy megpróbálja meggyújtani a tűzhelyet, jobbnak látom, ha kiveszem a kezéből a gyufát, a tegnapi esetre való tekintettel.
Mikor kész a rántotta nincs más dolgunk, mint elosztani. A fiúk sorba szállingóztak lefelé a jó illatra, kivéve Niallt és Liamet, így Lucyvel úgy döntünk, ágyba reggelit kapnak.
Próbálok nagyon halkan felmenni az emeletre, de ez nem tűnt túl egyszerű feladatnak a reggeli egyensúlyozása közben. Mire a szobába érek Niall már ébren van, de még az ágyban fekszik. Becsukom az ajtót és odaviszem az ágyhoz a reggeliét.
- Jó reggelt! – mondom kedvesen – Lucyvel csináltunk reggelit. Remélem, szereted a rántottát.
- Persze tökéletes, de letennéd egy kicsit az asztalra?
Kérdően nézek rá, de végül megteszem, amire kér.
Amikor közelebb megyek, hozzá megfogja a karomat, közelebb húz magához és az ölébe ültet. Majd a szemembe néz és…

3. Fejezet

A new love or a friendship?
Alig tudom kivárni, hogy a dal befejeződjön. Amint vége lesz, a mikrofont az első utamba kerülő ember kezébe nyomom és már futok is le a színpadról.
Természetesen a lépcsőn ismét majdnem hasra esek, de ezzel az aprósággal nem foglalkozom, mert végre találkozhatok a kedvenc fiúbandámmal és Lucyvel.
Amint odaérek Lucy nyakába vetem magam.
- Szia Lucy! – mondom, miközben majdnem megfojtom az ölelésemmel – Úr isten, de örülök neked!
- Helló Sandy! Kicsit nem engednél a szorításból? Mindjárt megfulladok.
- Upsz! Bocsánat! – mondom kissé zavarodott hangon.
- Hadd mutassam be a barátomat Liamet. – mondja Lucy.
- Szia Sandy vagyok. – nyújtom a kezem, hogy kezet fogjak vele, de e helyett Liam kezet csókol. Hmm, micsoda úriember.
Aztán Niall, Louis, Harry és Zayn is bemutatkoznak.
A bemutatkozás után a fiúk megdicsérnek, hogy milyen jó voltam, majd menniük kell próbálni. Én addig kihasználom az alkalmat és beszédbe elegyedek a rég nem látott barátnőmmel.
- Szóval a barátod mi? Nagyon aranyos fiúnak látszik.
- Az is. - mondja Lucy kissé elpirulva.
Lucy mesél még kettőjükről egy kicsit, de sok ideje nincs, mivel a fiúk gyorsan lezavarják a próbát. Majd oda jönnek, és egy kicsit beszélgetnek velem. Indulás előtt Niall odajön hozzám és megkérdezi, hogy nincsen-e kedvem átmenni ma este hozzá, ugyan is a fiúk ott alszanak nála és egy családias grill partit rendez. Ránézek Lucy-re, aki mosolyog és bólogat.
- Hát, végül is egyedül lennék a szálláson és unatkoznék. Úgyhogy miért ne. – mondom kissé zavartan.
Miután kimentek a teremből, még el kellett próbálnom még egyszer a dalt hiba és hasra esés nélkül, ami elég bonyolult feladatnak bizonyul a sok vezeték között.
A próba után a hotel felé veszem az irányt, hogy az estére készülődjek. Ám nagy meglepetésemre az ajtó előtt egy szőke fiú vár rám egy szál vörös rózsával.

- Ezt neked hoztam. – szól hozzám kissé zavart hangon.
- Köszönöm Niall. De nincs szülinapom sem névnapom, akkor miért kapom?
- Mert fantasztikusan énekelsz és akármi is történik majd a versenyen, tudd, hogy én attól a pillanattól kezdve, hogy hallottalak énekelni a rajongód vagyok.
- Ahogy én is. – mondom kissé ironikusan, amit mind a ketten viccesnek találunk.
Mivel ilyen kedves volt velem (és barátokból úgysem bővelkedem) meghívom magamhoz sütizni és teázni. Az egész délutánt együtt töltjük, és megismerjük egymást. Talán még sosem nevetek annyit, mint ezen a délutánon.
Aztán készülődnöm kell az estére, úgyhogy megkérem, hogy foglalja el magát.
A kedvenc virágos szoknyámat kapom magamra és hozzá egy fehér blézert, majd egy kis smink és indulásra készen is állok. Csakhogy akad egy kis probléma. Az ő sofőrje a többiekkel van, így minket nem tud elvinni. Szerencsére Mitch mint mindig most is a segítségünkre van, így gyorsan bepattanunk a kocsiba, és már úton is vagyunk a háza felé.
Mikor odaérünk, megdöbbenve látom, hogy ez nem is egy ház… hanem egy villa.

A többiek már bent várnak és már kissé morcosak mivel mindenki éhes és a házigazda késett. Úgyhogy a fiúk gyorsan tüzet raknak és nekiállnak sütni, mi lányok pedig a konyhát vesszük célba és nekiállunk a salátáknak.
- Nagyon édesek lennétek együtt. – töri meg Lucy a csendet.
- Hát, nem hiszem, hogy érdeklem csak kedves volt és én viszonoztam. Különben is kinek kellene egy ilyen lány, mint én.
A mondat végén éles torokköszörülést hallok a hátam mögött. Egyből tudom, hogy nem lehet más csak Niall.
- Ne butáskodj igen is szép vagy. – mondja nagyon kedvesen – Egyébként csak a fűszerekért jöttem, mert természetesen Liam elfelejtette.
Amint kiment a konyhából Lucy felvonja a szemöldökét.
- Nem tetszel neki, mi?
De erre a mondatra nem válaszoltam, mert jobbnak láttam, ha nem kiabálok el semmit, hiszen csak kedves volt velem és azt egy szóval sem mondta, hogy szépnek tart.
Az est hátralevő részét viccelődéssel és némi ijedelemmel töltjük, mert Lucy majdnem felgyújtja a házat. De ezen kívül minden rendben megy és a fiúk is nagyon kedvesek velem.
Mikor indulni szeretnék Niall odajön hozzám és a fülembe súg valamit…

2. Fejezet

The accommodation
Az út nagy részét végig alszom, a gyógyszerek miatt, amit az utazási rosszullétem miatt szoktam bevenni, így sokat nem látok az útból.  Legközelebb már csak Bécsben ébredek fel, mikor a buszsofőr szól, hogy a repülőtéren vagyunk.
Kissé kábán és kócosan szállok le a buszról, amikor is egy hatalmas embert pillantok meg.  Odajön hozzám és illedelmesen bemutatkozik.
- Szia! Mitchel vagyok. Az elkövetkezendő hetekben én leszek a testőröd és mindenhová kísérni foglak.
- Jó napot! – köszönök neki illedelmesen- Alexandra vagyok, az Eurovíziós Fesztivál magyar jelöltje. Örülök, hogy megismerhetem. Remélem nem lesz szükség arra, hogy Ön közbelépjen, de örülök, hogy valaki vigyázni fog rám. Köszönet érte.
- Nyugodtan tegezz! Az elkövetkezendő heteket úgyis együtt fogjuk tölteni és remélem, hogy nem leszünk rossz viszonyban.
- Rendben! Azt én is nagyon remélem!- mondom, majd a buszhoz sietek és elkezdem kipakolni a csomagjaimat. Mivel Mitchel látja, hogy nem boldogulok a nehéz csomagokkal, így odajön, hogy segítsen cipelni azokat.
A repülőnk szerencsére nem késik, így időben fel tudunk szállni. Mivel mindenféle utazási módtól rosszul vagyok, így a gyógyszertől ismét álomba merülök. Legközelebb már csak akkor ébredek fel, mikor Mitchel oldalba bököd, hogy nézzek ki az ablakon, mert megérkeztünk Írországba.
Mikor leszállunk a repülőről, egy hatalmas fehér limuzin vár minket a reptér előtt, ami egyenesen a szállodába visz minket.
 A sofőr egész Dublinon végig furikáz, így az ablakon keresztül meg tudom csodálni a várost. Ami, hát hogy is mondjam? Egyszerűen csodálatos és hatalmas.
Úgy fél órás kocsikázás után, megérkezünk a szállodához. Látom, hogy a többi versenyző már rég megérkezett, természetesen én vagyok az utolsó. Így gyorsan feliratkozom a megérkezettek listájára, amin végigfuttatom a szemem és csupa idegen nevet látok. Egyetlen énekest sem ismerek (ami nem meglepő, hiszen talán mindnyájan kezdők).
A rövid eligazítás után, mindenki elfoglalhatja a szállását.
Mire felmászom, a legfelső emeletre a csomagjaim már a szobámban vannak, mivel Mitch volt olyan rendes, hogy felvitte őket.
- Csak tudnám honnan volt előbb kulcsa, mint nekem?- gondolom, és közben eszembe jut, hogy ő a testőröm és jobb, ha inkább nem tudom.
Kipakolom a cuccaim és körbejárom a szobám, ami valljuk be nem semmi: van saját jakuzzim, hatalmas ágyam és egy kis nappalim, ahol a barátaimat tudom fogadni és kényelmesen tudunk beszélgetni, hiszen 5 kényelmes bőrfotel díszeleg.
- Na, ez kész is. –mondom, miután bepaszírozom mind a 15 pár cipőmet a szekrénybe.  Majd elrakom a bőröndöm és ledőlnék egy kicsit, ha éppen nem kopogtatnának.
- Megyek, nyitom.
- Jó estét Madame! Elnézést, hogy zavarom, de a vacsora tálalva a halba. Már mindenki lent van csak Önre várnak.
Ez teljesen jellemző rám. Amint megérkezek máris zűrzavart okozok. Teljesen kiment a fejemből, hogy az órám nem állítottam vissza 1 órával. Bár ez nem mentség, mert akkor 1 órával előbb lent kellett volna lennem…
Bátortalanul bemegyek a halba és elnézést kérek, majd az első utamba kerülő üres helyre leülök, hogy senkit ne zavarjak. A műsorszervező elmondja, hogy hogyan lesznek a próbák és a színpadbejárások. Ezt gondosan lejegyzetelem, nehogy még egyszer elkéssek valahonnan.
A vacsora után gyorsan felmegyek és le zuhanyzok, majd szó szerint úgy huppanok bele az ágyba a plüsskutyusom mellé. Felnyitom a laptopom és írok anyáéknak, hogy minden rendben velem, de nem maradok fenn, mert nagyon fáradt vagyok és holnap hosszú napom lesz.
Reggel, mikor kinyitom a szemem el sem hiszem, hogy tényleg itt vagyok azt hittem csak álmodom. De nem ez a valóság tényleg itt vagyok egy hatalmas luxus szállodába és álmaim megvalósítása felé haladok.
 A gyors reggelit beéneklés és bemelegítés követi majd egy próba.
11 órára lent kell lennem a színpadnál, így átöltözni és letusolni már nincs időm. Tehát felkapom a cuccom és már ott sem voltam.
Mikor meglátom a színpadot kicsit meglepődök.
- Wow! Ez hatalmas! – kiáltom el magam, és az összes szem rám szegeződik, én pedig lehajtom a fejem mintha mi se történt volna.
Mitch természetesen mindezt végignézte és jól kinevetett.
Felmegyek a helyemre és elindul a zene. Természetesen, ahogy általában lenni szokott megint bénázok. Az első pár lépésem után majdnem hasra esek a vezetékekben.
Mikor másodszorra kezdem el a dalt és mikor megfordulok, a nézőtéren 5 nagyon ismerős arcot látok meg. Nem, nem … 6 ismerős arcot látok. 5 fiút és 1 lányt, akik figyelik minden egyes lépésem …

1. Fejezet

The victory

Szívem lüktető dobogását már a nyakamban érzem. Csak arra tudok gondolni, hogy felhívtak a színpadra a 3 legjobb közé. Még egyszer végignézek a zsűrin, aztán már csak arra tudok gondolni, mi lenne ha…  De aztán megrázom fejem és erőteljesen a műsorvezetőre kezdek koncentrálni, aki épp a győztes nevét próbálja meg elmondani, némi időhúzással (ami valljuk be eléggé idegesítő).
- A győztes, aki ez évbe képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon az nem más… - kérlek legyek, kérlek legyek én gondolom, s egy nevet üvöltöz, amelyről úgy vélem, hogy az enyém. De az nem lehet, vagy még is? Mindenki körülöttem áll és ujjongva tapsol, tehát… én nyertem a versenyt.
Talán ez életem legszebb napja és könnyekben kitörve csak annyit tudok mondani, hogy:
- Köszönöm!
Aztán arra gondolok, hogy össze kell szednem magam és meg kell mutatnom még most utoljára, hogy jól döntött, aki rám szavazott. Így minden bátorságomat összeszedve elveszem a mikrofont, amit a műsorvezető a győztesnek tartogatott egészen idáig, és elindul a zene. Szerencsémre a dal elején hegedűszóló van, így még van egy kis idő, hogy összeszedjem magam. Aztán elkezdek énekelni és minden megszűnik körülöttem, csak a dal marad, melyet teljesen átéléssel éneklek az elejétől a végéig.

A dal befejeztével mindenki állva tapsol és én ismét könnyekben török ki.
A műsor után egyedül ücsörgök  az öltözőmbe, mikor egyszer csak kopogást hallok az ajtómon. Ki más is lehetne az első, aki szívből jövően köszönt, mint a menedzserem:
- Gratulálok, drága! Most is pazar voltál, mint mindig. – érezem a hangján, hogy a következő szócska a jól ismert ’de’ lesz. – De a magas hangokat még sokat kell gyakorolni, hogyha te szeretnéd megnyerni a fesztivált. - és lám a megérzésem kitűnő volt. Rápillantok könnyes szemeimmel és bátortalanul, így szólok:
- Köszönöm! Tudom, hogy nem voltam elég jó, de a közönség bizalmat szavazott. Én pedig minden erőmmel azon leszek, hogy megnyerjem az Eurovíziót. Ha kell, akár éjt nappallá téve a dal tökéletesítésén fogok dolgozni. Ezt megígérhetem. – mondom némi eltökéltséggel a hangomban.
Bólint, majd kimegy az ajtón, ami majdnem becsukódik, de ekkor egy ráncos kezet pillantok meg azon.
- Ez nem lehet igaz…- gondolom, mikor meglátom imádott nagymamám az ajtóba.
Odarohanok hozzá megölelgetem és megpuszilgatom, majd kérdő tekintettel nézek rá.
- Hát te? Hogyhogy eljöttél? Azt hittem a TV előtt ültök a papával és nézitek az adást. - majd mögé nézek és látom, hogy ő is ott áll.
- Szia, kis unokám! – igaz már nem vagyok kicsi, de szeretem, ha így köszön.
Én ismét sírásba török ki és a nyakukba borulok, akik mint mindig meg vigasztalnak.
- Nagyon büszkék vagyunk rád, és nem hagytunk volna ki egy ilyen fontos eseményt az életedből. – mondta a mamám, akire felnéztem, és mint mindig, az arca sugárzott a boldogságtól. S ismét a papámra nézek aki helyesli amit a mamám mondott.

Később még jön egy két ember  gratulálni, de semmi sem dobta fel úgy a napom, mint a nagyszüleim látogatása.
A következőnap a szállodát, ahol az elmúlt heteket  töltöttem a műsor ideje alatt magam mögött hagyom,és egy beszállok fehér kocsiba,ami  a bejárat előtt vár.

 - El sem hiszem, hogy végre hazamehetek. - motyogom magamba, majd beszállok az autóba.
Néhány másodperc múlva már a motor brümmögését hallom, ami azt jelenti, hogy indulunk. Az autó kigördül és már csak az elsuhanó tájat látom magam mellett. Közben gondolataim már otthon járnak, már hiányoznak a szüleim, akik sajnos nem tudtak eljönni és a minden lében kanál húgaim, akik biztosan repesnek az örömtől (vagy nem?).

Nagy meglepetésemre mikor hazaérek, egy hatalmas torta fogad, amit győzelmem alkalmából kapok a barátaimtól.

Végignézek rajtuk és a könnyeim megint elő akarnak törni, de valahogy visszatessékelem őket.
Aztán közben észreveszem, hogy mindenki itt van, csak egy ember hiányzik. Lucy… Bizonyára jól érzi magát Angliában. Majd küldök egy képet a tortáról és részletesen elmesélem neki, hogy mi történt velem. Kár, hogy nincs itt… Ő az aki mindig támogatott nélküle talán sehol sem lennék.
Aztán a többiek kiabálnak, hogy vágjam fel a tortát és a buli kezdetét veszi. Az est további részében nem gondolok másra, csak hogy jól érezzem magam a barátaimmal, hiszen az elkövetkezendő hetekben a dal tökéletesítésével és a tánc gyakorlásával fog telni.

A hetek gyorsan telnek és a sok gyakorlásnak és  sok éjszakázásnak megvan az eredménye, hiszen indulásomkor a menedzserem elégedetten bólogat.
A nagyszüleim, szüleim és testvéreim is kikísérnek az indulás helyszínéhez, ahol könnyes búcsút veszünk egymástól. Felszállok a buszra, majd a sofőr elindítja a járművet és máris kezdetét vesz a kalandos utazás. Még egyszer, utoljára kinézek az ablakon és már csak a távolból látom a nekem integető családtagjaim…