10. Fejezet

Sziasztok itt a szerkesztő!
Szörnyen sajnálom, hogy ennyit késtem mostantól próbálok hetente hozni 1 részt, de sajnos nem ígérhetek semmit. Addig is jók legyetek. Szép estét. Lovely Girl :)


Everything you do is magic
~Sandy
Ijedtemben azt sem tudtam, mit is kéne csinálnom, ám a kezem cselekedett helyettem. Louist úgy pofon vágtam, hogy csak úgy csattant.
- Nagyon sajnálom nem akartam ekkorát adni.
- Semmi baj. Te Niallt szereted megértettem.
- Ki az a… majd egy pár másodperc gondolkozás után eszembe jut – Ja a szöszi srác. Nézd ez nem egyszerű. Azt sem tudom, hogy ki vagyok. Te pedig egyszerűen 1 óra beszélgetés után csak úgy megcsókolsz? Nem tudom kit szeretek főleg most. Kérlek, most távozz, a szobából egyedül szeretnék lenni.
- Sajnálom. Nem gondolkoztam. Majd még benézek holnap.
- Inkább ne. – mondom elutasítóan, majd kicsit meg is bánom durvaságom, de elkeserítő, hogy nem emlékszem semmire.
Könnyes szemem sarkából látom, hogy az ő szeme is könnybe lábad, de nem szól semmit csak kivánszorog a szobából.
Sírva borulok vissza a párnámra, melybe beletemetem arcom és csak sírok és sírok és próbálok rájönni, hogy ki vagyok. De válasz nem érkezik, sőt még csak egy emlék foszlány sem kúszik át a fejemen.
Körülbelül egy órával később egy barna hajú lány próbál bejönni az ajtón. Sajnos nem jön neki össze, mert beveri a könyökét az ajtóba.
- Helló! Ugye nem ébresztettelek fel.
- Szia! Nem, áhh dehogy biztos a légyzümmögésre keltem fel. – próbálok ironikus lenni.
- Ha-ha! A humorod mit sem változott. – mondja.
- Aha, legalább valami a kb. 2 évtizednyi múltamból. Jó kezdet.
- Jaj, ugyan már majd mesélek miket csináltunk együtt hátha valami rémlik majd.
- Hát rendben. Csak a barna csávóról ne mesélj. Mindjárt mondom L…
- Liam? Hát ő meg mit keresett itt?
- Nem, dehogy is. Az meg ki? - nézek kissé hülyén rá.
- Nem lényeg, majd elmondom. Akkor Louis? - találgat tovább
- Ja, igen sajnálom a nevek nem az erősségeim. – mondom motyogva.
- De mi történt? – kérdi a lány elkerekedett szemekkel.
- Hát megcsókolt.
- De ez nem bűn.
- De nem is ismerem. – mondom kissé felháborodva.
- Dehogynem. 2 hete találkoztatok először és nagyon közeli barátok lettetek. Louis, valamiféle köteléket érez irántad. Szerintem szerelmes beléd vagy hasonló. – mondja mosolyogva.
- Ugyan ezt mondta ma nekem, miután megcsókolt. De én nem emlékeztem semmiféle érzésre. Sem barátságra sem pedig szerelemre, csak dühös voltam, mert nem értettem a dolgot.
- Kérj tőle bocsánatot és ki tudja talán több is lesz köztetek. – mondja kuncorászva.

Ám kuncogása hamar átcsap komorságra, majd addig pozsgás arca hófehérré válik és eszméletlenül rogy a földre.
Azonnal cselekszem és hívom a szobatelefonról a nővéreket, akik egy ágyra fektetik mellém.
A telefonomban visszanézem a hívásokat és az első név „Niall”, így az ő számát tárcsázom.
„ - Szia! Itt Sandy.
- Helló! Mi történt ugye nincs baj?
- Nem én jól vagyok. De Lucy rosszul lett. Kérlek, szólj Liamnek.
- Máris. – hangzik a válasz.”

~Niall
Amint leraktam a telefont Liamre pillantok.
- Liam. Lucy a kórházban volt Sandyvel és rosszul lett. Nem tudom mi történt.
- Mi? Azonnal oda kell vinned. – mondja elcsukló hangon.
- Nyugi. Nincs semmi baj. Jó helyen van, a kórházba. Ennél jobb helyre úgysem kerülhet. – mondja Harry.
- Jó hozom a kocsi kulcsot és indulhatunk.

A kórházi folyosókon körülbelül 120 km/h szeljük át Liamet követve. Amit a szobába érünk óvatosan benyit és megpillantja az ágyon fekvő kedvesét.
- Mi történt? – kérdi lihegve.
- Először is ki vagy? – kérdi Sandy felvont szemöldökkel.
- Ha-ha jó vicc volt. Liam a barátja. És most kérlek, mondd el mi történt.
- Hát semmi. Jól van.
- A jelek szerint még sem. – dörren rá Sandyre
- De igen hidd el. Csak állapotos.
- Tessék? – kerekedik el Liam szeme.
- Kisbabát vár. – mosolyodom el én is végleg. – Amint felébred haza is viheted.
Liamet még sosem láttam ilyen boldognak. Nem volt semmi eltervezve mégis felhőtlenül boldog. Vajon egyszer én is megtapasztalom.

A nagy öröm hallatán, megveregetem barátom vállát majd közelebb somfordálok Sandyhez.
- Szia. Miért engem hívtál?
- Szia. Ne haragudj, de ez nagyon bután fog hangzani. Azért mert te voltál az akit utoljára hívtam a mobilomról.
Olyan csalódottnak érzem magam, mint még soha. Azt hittem talán emlékszik rám, de nem. Talán sohasem fog és lehet, hogy többé én már nem leszek az életének a része. De akkor ennek így kell lennie.
Így, még utoljára nyomok a homlokára egy puszit és a rám várakozó fiúbanda után indulok.
Lassan kullogok végig a folyóson. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy valaki fut utánam. Hátra nézek és nagy meglepetésemre Sandy áll mögöttem.
Kócos, szőke haja a szemébe omlik és zihálva próbál valamit elmondani.
- Niall ne haragudj.
- Nem haragszom, de neked szobádba kéne lenned.
- Nem, nem érted.
- De mit nem értek? – nézek rá kissé felcsigázott tekintettel.
- Tudom ki vagy. Tudom, ki vagyok, és azt is tudom, hogy szeretlek…

9. Fejezet

Now I can't remember
~ Lucy
Mindenhol vezetékek és gépek lógtak szegény Sandyn. Nagyon elszomorodtam, hogy kedves barátnőmet így kell, lássam.
Közben Louis végigsimít hófehér arcán és szemeiből könnyei minduntalan hullnak. Ezt az idilli pillanatot csak az EKG gép hangos csipogása tudja elrontani.
Leülök Sandy mellé az ágyra, ám egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy Sandy magától felül. Vagyis nem magától, hanem ráültem az ágy távirányítójára és felültettem szegényt. Tehát fogom magam és fekvő helyzetbe helyezem ismét barátnőmet.
Sajnos a látogatási idő hamar lejár és át kell adnunk a terepet Niallnak.
Míg ő bent van, én szóba elegyedek Louval. Eleinte csak érdektelen dolgokról, aztán csak nem bírok a nyelvemnek parancsolni. Úgyhogy megkérdezem:
- Mi van közted és Sandy között?
- Azt hiszem semmi. Őt nem érdeklem. Szerintem Niall tetszik neki. – válaszolja némiképp zavarodottan.
- Hát én nem így látom. Szerintem te tetszel neki.
- Ugyan Lucy beképzeled csak az egészet. Niall mindig is fontosabb volt és mindig is fontosabb lesz. És ezt most nem bántásból mondom róla.
- Hát, ha te mondod, neked elhiszem. De szerintem nem így van.
Legyint egyet és elmegy.
Így már csak egyedül várok Niallre és arra, hogy abban a fél órában még ő is látogat valami változás történjen Sandyvel.

~ Niall
Mikor belépek a sírás kerülget ismét. 
Leülök az ágya mellé, tenyerét a tenyerembe fektetem, majd megcsókolom kézfejét.
Mintha valamiféle ösztönt bekapcsoltam volna, megszorítja kezem.
- Sandy hallasz? Sandy? – szólítgatom kétségbeesetten. De kérdésemre nem felel.
Még ücsörgök mellette egy kicsit, majd egy nővér jön be, hogy vége a látogatási időnek.
Amint kilépek az ajtón megpillantok egy igen csak jól szituált és jól öltözött embert.
- Jó estét! Ön Alexandra Mike jó barátja?
- Jó estét Uram! Hát remélem. – felelem egy hatalmas mosoly kíséretében, amit úgy körülbelül fél másodpercig tudok magamra erőltetni.
- Mi történt a hölggyel? – kérdi felvont szemöldökkel. 
- Hát pontosan mi sem tudjuk. Lejött a színpadról és elájult. Gyorsan behozták a kórházba, ahol megműtötték, mert agyvérzése volt.
- Aha, értem. Akkor talán visszanézek később, mikor már jobban lesz. – majd sarkon fordul és elindul a kijárat felé.
- Várjon! Miért keresi?
- Egy lemezszerződést szeretnénk számára ajánlani. Az Eurovízión nyújtott teljesítménye alapján.
Tényleg az Eurovízió csapok a fejemre miközben azt kémlelem, hogy Lucy és Louis hova a fenébe tudott így eltűnni.
Természetesen hol máshol is lehetne Louis, mint a büfénél. 
- Louis két kérdésem van. 1. Hol van Lucy? 2. Te tudod hányadik lett Sandy az Eurovízión?
- Lucy elment Liammel haza, mert nem érezte jól magát. Nem nem tudom hányadik lett. De ez miért fontos? – kérdem tágra nyílt szemekkel.
- Mert akár hiszed akár nem, lehet, hogy Sandy nem fog hazamenni.

~ Sandy
Mikor kinyitom a szemem nincs senki sem a szobába. Vajon hol lehetek és mi történhetett velem?
Miután tüzetesebben körülnézek a szobába rájövök, hogy egy kórházban vagyok és arra is ráeszmélek, hogy iszonyatosan fáj a fejem.
A következő pillanatban egy szőke srác jelenik meg a szoba ajtajában és nagyon felcsillan a szeme mikor meglátja, hogy az ágyon ücsörgök.
- Szia Sandy felébredtél? Csak kimentem egyet kávézni és megkérdeztem Loutól, hogy mi a helyzet.
- Szia, igen fel. Köszönöm aggódásod. – majd közelebb hajol és megcsókol. – De lenne egy kérdésem. Te ki vagy?
- Én Niall. Nem emlékszel? – kérdi elcsukló hangon.
- Nem, sajnálom. A barátom vagy?
- Hát mondhatjuk úgy is. Tehát nem tudod, ki vagyok és azt sem, hogy hol vagy?
- Nem, nem emlékszem. – szomorodom el kissé.
- Jó semmi gond, ide hívom az orvosod majd ő megmondja, hogy mi a helyzet.
- Köszönöm. – mondom az ajtóba eltűnő fiúnak.

A következő pillanatban egy őszes hajú, fehér köpenyes úriember jelenik meg az ajtómban. Töviről hegyire átvizsgál.
- Szóval kisasszony, hogy érzi magát.
- Fáj egy kicsit a fejem, de egyébként jól. A tényt leszámítva, hogy nem tudom ki az a szőke ficsúr, akivel az előbb társalogtam.
- Hmm, tehát nem emlékszik semmire?
- Hát azt tudom, ki vagyok, de azt nem, hogy mit keresek… a hol is? – nézek kérdően a doktorra.
- Majd az úriember mindent elmond, nekem most mennem kell. Az előzetes vizsgálatok alapján holnapután hazamehet, de holnap még több vizsgálatot kell elvégeznünk. Valószínűleg a memóriája idővel vissza fog térni. Addig is jó pihenést kívánok.
- Köszönöm doktorúr.

A következő nap szintén úgy ébredek, hogy egy ismeretlen ül mellettem. Vagyis ismeretlennek tűnik.
- Jó reggelt! Tudod ki vagyok?
- Azt hiszem kéne, de valahogy nem ugrik be. – próbálok némiképp humorosnak tűnni az így is kínos szituációban.
Ez után megkérdezi, hogy szükségem van e valamire, amire én nemmel felelek. 
A délelőtt folyamán egész jól elbeszélgetünk. Mivel látom, hogy fáradt megkérem, hogy huppanjon az ágyba, aminek örömmel eleget is tesz a kérésemnek.
- Sandy valamit el kell mondanom.
- Nosza rajta. Úgy sem emlékszem semmire, ami ezelőtt történt hátha erről beugrik. – veszem ismét kissé viccesre a figurát.
- Azt hiszem, szeretlek. – majd gondolkozás nélkül megcsókolt…