9. Fejezet

Now I can't remember
~ Lucy
Mindenhol vezetékek és gépek lógtak szegény Sandyn. Nagyon elszomorodtam, hogy kedves barátnőmet így kell, lássam.
Közben Louis végigsimít hófehér arcán és szemeiből könnyei minduntalan hullnak. Ezt az idilli pillanatot csak az EKG gép hangos csipogása tudja elrontani.
Leülök Sandy mellé az ágyra, ám egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy Sandy magától felül. Vagyis nem magától, hanem ráültem az ágy távirányítójára és felültettem szegényt. Tehát fogom magam és fekvő helyzetbe helyezem ismét barátnőmet.
Sajnos a látogatási idő hamar lejár és át kell adnunk a terepet Niallnak.
Míg ő bent van, én szóba elegyedek Louval. Eleinte csak érdektelen dolgokról, aztán csak nem bírok a nyelvemnek parancsolni. Úgyhogy megkérdezem:
- Mi van közted és Sandy között?
- Azt hiszem semmi. Őt nem érdeklem. Szerintem Niall tetszik neki. – válaszolja némiképp zavarodottan.
- Hát én nem így látom. Szerintem te tetszel neki.
- Ugyan Lucy beképzeled csak az egészet. Niall mindig is fontosabb volt és mindig is fontosabb lesz. És ezt most nem bántásból mondom róla.
- Hát, ha te mondod, neked elhiszem. De szerintem nem így van.
Legyint egyet és elmegy.
Így már csak egyedül várok Niallre és arra, hogy abban a fél órában még ő is látogat valami változás történjen Sandyvel.

~ Niall
Mikor belépek a sírás kerülget ismét. 
Leülök az ágya mellé, tenyerét a tenyerembe fektetem, majd megcsókolom kézfejét.
Mintha valamiféle ösztönt bekapcsoltam volna, megszorítja kezem.
- Sandy hallasz? Sandy? – szólítgatom kétségbeesetten. De kérdésemre nem felel.
Még ücsörgök mellette egy kicsit, majd egy nővér jön be, hogy vége a látogatási időnek.
Amint kilépek az ajtón megpillantok egy igen csak jól szituált és jól öltözött embert.
- Jó estét! Ön Alexandra Mike jó barátja?
- Jó estét Uram! Hát remélem. – felelem egy hatalmas mosoly kíséretében, amit úgy körülbelül fél másodpercig tudok magamra erőltetni.
- Mi történt a hölggyel? – kérdi felvont szemöldökkel. 
- Hát pontosan mi sem tudjuk. Lejött a színpadról és elájult. Gyorsan behozták a kórházba, ahol megműtötték, mert agyvérzése volt.
- Aha, értem. Akkor talán visszanézek később, mikor már jobban lesz. – majd sarkon fordul és elindul a kijárat felé.
- Várjon! Miért keresi?
- Egy lemezszerződést szeretnénk számára ajánlani. Az Eurovízión nyújtott teljesítménye alapján.
Tényleg az Eurovízió csapok a fejemre miközben azt kémlelem, hogy Lucy és Louis hova a fenébe tudott így eltűnni.
Természetesen hol máshol is lehetne Louis, mint a büfénél. 
- Louis két kérdésem van. 1. Hol van Lucy? 2. Te tudod hányadik lett Sandy az Eurovízión?
- Lucy elment Liammel haza, mert nem érezte jól magát. Nem nem tudom hányadik lett. De ez miért fontos? – kérdem tágra nyílt szemekkel.
- Mert akár hiszed akár nem, lehet, hogy Sandy nem fog hazamenni.

~ Sandy
Mikor kinyitom a szemem nincs senki sem a szobába. Vajon hol lehetek és mi történhetett velem?
Miután tüzetesebben körülnézek a szobába rájövök, hogy egy kórházban vagyok és arra is ráeszmélek, hogy iszonyatosan fáj a fejem.
A következő pillanatban egy szőke srác jelenik meg a szoba ajtajában és nagyon felcsillan a szeme mikor meglátja, hogy az ágyon ücsörgök.
- Szia Sandy felébredtél? Csak kimentem egyet kávézni és megkérdeztem Loutól, hogy mi a helyzet.
- Szia, igen fel. Köszönöm aggódásod. – majd közelebb hajol és megcsókol. – De lenne egy kérdésem. Te ki vagy?
- Én Niall. Nem emlékszel? – kérdi elcsukló hangon.
- Nem, sajnálom. A barátom vagy?
- Hát mondhatjuk úgy is. Tehát nem tudod, ki vagyok és azt sem, hogy hol vagy?
- Nem, nem emlékszem. – szomorodom el kissé.
- Jó semmi gond, ide hívom az orvosod majd ő megmondja, hogy mi a helyzet.
- Köszönöm. – mondom az ajtóba eltűnő fiúnak.

A következő pillanatban egy őszes hajú, fehér köpenyes úriember jelenik meg az ajtómban. Töviről hegyire átvizsgál.
- Szóval kisasszony, hogy érzi magát.
- Fáj egy kicsit a fejem, de egyébként jól. A tényt leszámítva, hogy nem tudom ki az a szőke ficsúr, akivel az előbb társalogtam.
- Hmm, tehát nem emlékszik semmire?
- Hát azt tudom, ki vagyok, de azt nem, hogy mit keresek… a hol is? – nézek kérdően a doktorra.
- Majd az úriember mindent elmond, nekem most mennem kell. Az előzetes vizsgálatok alapján holnapután hazamehet, de holnap még több vizsgálatot kell elvégeznünk. Valószínűleg a memóriája idővel vissza fog térni. Addig is jó pihenést kívánok.
- Köszönöm doktorúr.

A következő nap szintén úgy ébredek, hogy egy ismeretlen ül mellettem. Vagyis ismeretlennek tűnik.
- Jó reggelt! Tudod ki vagyok?
- Azt hiszem kéne, de valahogy nem ugrik be. – próbálok némiképp humorosnak tűnni az így is kínos szituációban.
Ez után megkérdezi, hogy szükségem van e valamire, amire én nemmel felelek. 
A délelőtt folyamán egész jól elbeszélgetünk. Mivel látom, hogy fáradt megkérem, hogy huppanjon az ágyba, aminek örömmel eleget is tesz a kérésemnek.
- Sandy valamit el kell mondanom.
- Nosza rajta. Úgy sem emlékszem semmire, ami ezelőtt történt hátha erről beugrik. – veszem ismét kissé viccesre a figurát.
- Azt hiszem, szeretlek. – majd gondolkozás nélkül megcsókolt…