Sajnálom!

Halihó, itt Sandy!
Elnézéseteket kérem, hogy így megvárakoztattalak titeket, de sajnos nem volt időm írni, viszont most pótoltam hiányosságomat, sőt remélem a következő részt is hamar tudom hozni.
Addig is jó olvasgatást.
Puszi mindenkinek!

6. Fejezet

Heart attack
Vagyis hagynám, ha Niall telefonja nem akkor csörrenne meg.
- Bocsáss meg ez Liam fel kell vennem. –vigyorog rám, azzal az édes mosolyával.
- Semmi gond. – válaszolom, majd leszegem a fejem és úgy is tartom, ameddig vissza nem ér.
Mikor visszaér, látja rajtam, hogy valami nincs rendben.
- Minden oké a srácokkal? – kérdem egy halovány mosoly kíséretébe.
- Persze csak elfelejtettem…
- Ó értem – szakítom félbe – ha menned kell, semmi gond majd máskor megnézzük a várost.
- A helyzet az, hogy elfelejtettem a meccset, amit még az érkezésed előtt szerveztünk. De, ha gondolod, elkísérhetsz. – vakarja meg a tarkóját kicsit zavarodottan.
- Szívesen elkísérlek. Majd Lucyvel elleszünk. Csak szeretnék kérni 5 percet, hogy elkészüljek. Magamra kapok egy kényelmes nadrágot és egy pólót és már indulhatunk is. Addig te várj meg itt.
- Persze 5 perc mi? – kérdi, mire válaszom csak egy legyintés, és már el is tűnök a szomába.
Amint elkészültem, bepattanunk az autóba és egy hatalmas stadionhoz nyargalunk.
Mikor oda érünk, már látjuk is a fiúkat. Ők is látnak minket, így elindulnak befelé.
Bent Lucyvel leülünk a legközelebbi padra, ahonnan tökéletes a kilátás.
A fiúk el is kezdenek játszani. A meccs elején még minden rendben megy, mindaddig, amíg a labda Harryhez nem kerül. Addig kergeti a labdát, míg az egy óvatlan pillanatban úgy dönt, hogy megáll, így Harry szépen átesik rajta.
- Harry minden rendben? – szalad oda hozzá Liam.
- Nem igazán. Azt hiszem meghúzódott a bokám. Sajnálom, de nem tudok tovább játszani szörnyen fáj.
- Jó azért bele ne halj te hős lovag. – mondja Liam egy hatalmas nevetés kíséretében. -Semmi gond. Akkor 10-en játszunk tovább. De ugye tudod, hogy a labdát rúgni kell és nem átesni rajta?
Harry bólint egyet és gúnyos arcot vág, majd lesántikál a pályáról hozzánk.
Gondolkozás nélkül befutok a pályára és beállok Harry addigi helyére.
- Sandy te meg mit csinálsz? – fut oda Lou kicsit aggódva.
- Beállok Harry helyére, hogy ne legyetek kevesebben.
- Ez nagyon kedves, de a foci nem lányoknak való.
Már éppen kullognék vissza a pad felé, mikor Niall fogja meg a vállam és bíztatóan rám néz, hogy ne menjek le.
Egészen jónak bizonyulok, sőt egy gólt is sikerül rúgnunk. Már a meccs utolsó 15 percébe járhatunk, amikor csak 4-en vagyunk a 3 ellen. Balszerencsémre. Niall a kapuba próbálja berúgni a labdát a jobb oldalról, amely a másik csapat játékosába megakad. Az ellenfél játékosa olyan erősen rúgja ki a kaputól a labdát és pont az én fejem felé, úgy hogy az pont nekem csapódik, olyan erővel, hogy nem tudok megállni saját lábamon. Így hátraesek és elterülök. Azt sem tudom, mi történik körülöttem eleinte.
Csak akkor kapok észbe mikor Niall és Louis odaérnek hozzám.
Niall az ölébe fektet és megnézi nem vérzek-e valahol, míg Lou próbál szóra bírni.
- Sandy hányat mutatok? – emeli fel a kezét Louis.
- Nem vagyok vak, csak fáj a fejem. Úgyhogy 4-et. – mondom némi szarkazmussal.
- Jól van nem azért mondtam. – mondja immár viccelődő hangvétellel.
Megpróbálok feltápászkodni a földről Niall segítségével, de megszédülök és Niallnek ismét hősies tettet kell végrehajtania.
- Szerintem meg kéne néznie egy orvosnak. Lehet, hogy agyrázkódást kaptál.
- Ugyan már. – legyintek – Semmi bajom mindjárt folytathatjuk.
- Itt nem lesz semmiféle folytatás. Most azonnal kiviszlek a kocsiba és visszaviszlek a szállodába, majd ott megnéz az orvos. – mondja Niall igencsak aggódóan és komolyan.
- Veletek megyek. – mondja Louis – Hátha kell segítség bármibe.
- Kedvesek vagytok, de egyedül is haza tudok menni, nem kell díszkíséret.
Közben a többiek is megérkeznek körém és ők is Niallékkel értenek egyet. Így beleegyezek, hogy hazavigyenek.
Mikor a hotelhez érünk Niall kipattan a kocsiból, és ahogy a pályáról kivitt, úgy fel is vitt az emeletre. Gyorsan lefektetett az ágyra, míg én győzködtem, hogy ne hívjon orvost, mert jól vagyok.
- Sandy, szerintem Niallnek igaza van. Nem volt kicsi az a „head shot”, amit a labdától kaptál. – helyesel Lou.
- Őszintén szólva, már jól vagyok. Szóval nem kell engem őrizni, nyugodtan hazamehettek. – mondom egy bíztató mosollyal az arcomon.
- Nem! – kiált egyet Niall. – Nem hagylak itt egyedül, azt meg pláne nem engedem, hogy ne lásson egy orvos.
Mivel Niall úgysem adja fel, így kénytelen vagyok a kompromisszumra. Ezért, úgy döntök, inkább őrizzen két fiú, mintsem orvoshoz menjek (tudom csökönyösség a köbön, de biztosan nem engedné, hogy énekeljek holnap után).
Míg Louis a vacsorával foglalkozik, Niall hideg borogatást tesz a homlokomra.
Niall lágy kezével végig simít arcomon és eltakarítja arcomba hulló szőke fürtjeimet, amit a verejték áztatott. Gondolom ismét csókkal fog próbálkozni, de nem. Csak szimplán kimegy a szobából egyenesen Louishoz.
- Lou nekem most el kell menni, beengedni a fiúkat a lakásba. Rád bízhatom Sandyt?
- Természetesen számíthatsz rám.
Így Niall mintha nekem szólnia sem kellene, hogy elmegy, kiviharzik a lakosztályból.
Ezután Lou behozza az igen csak finom illatokkal kecsegtető hamburgert, amit nekem készített.
Ő türelmesen kivárta, míg én lassan ám de annál biztatóbban megegyem az ételt. Igazán ízletes, így észre sem veszem, hogy kechapos lesz a szám széle. Louis elveszi a szalvétát és mintha csak az anyukám lenne gondosan megtörli a szám.
Ezután leteszi a szalvétát és elveszi tőlem a tálcát. Én teli hassal huppanok vissza az ágyra és nyakig betakarózom.
Louis a mosogatás után visszatér szobámba és lefekszik mellém az ágyra, de nem csinál semmit, csak gyönyörű kék szemeivel az én szemembe néz.
Majd lassan átölel erősnek tűnő karjával, és közelebb húz magához. Csak, így fekszünk szótlanul, míg…