Let me kiss you
Mikor a szemembe néz és elkezd közelebb hajolni én udvariasan elfordítom a fejem.
- Niall. Én… - mutatóujját a számra helyezi, ezzel jelezvén, hogy ne folytassam csacsogásom.
- Semmi baj. Értem még nem ismersz eléggé.
- Régen kaptam volna az alkalmon, de most előbb meg szeretnélek ismerni. Tudom, hogy különleges ember vagy.
- Csak szólj, ha készen állsz, én várni fogok.
Aztán pár másodperc néma csend következik. A csendet Louis töri meg, aki kivágja az ajtót és betörtet a szobába. Meglehetősen idegesnek tűnik, így jobbnak látom, ha nem szólok bele a dolgokba.
- Reggelt mindenkinek. Niall azonnal indulnunk kell, Paul most szólt, hogy a szervezők változtattak a dallistánkon és most tudunk csak próbálni. – mondja zihálva, mivel a lépcsőn úgy futott fel.
- Jó reggelt neked is. Ezzel van egy apró gond: természetesen a sofőrnek mára adtam kimenőt, mivel úgy volt, hogy a mai napom szabad.
- Nagyszerű. Akkor két választásunk van: vagy lemondjuk a mai próbát és reménykedünk, hogy lesz másik időpont; vagy elmegyünk busszal.
- Nekem lenne egy ötletem. – szólalok meg a háttérből – Mit szólnátok, ha felhívnám Mitchet? Biztosan szívesen elvinne titeket a próbára, hamarosan nekem is próbálnom kell.
Mivel a fiúknak tetszik az ötlet, így felhívom Mitchet aki, természetesen, mint mindig most is a segítségünkre siet.
Előbb a fiúk próbálnak, majd elmegyünk ebédelni, utána pedig nekem kell próbára mennem, így elválnak útjaink.
Vacsora után fáradtan kullogok felfelé a lépcsőn, ám amint meglátom Louit az ajtóm előtt ülni már nem is vagyok annyira álmos.
- Szia Sandy. Ne haragudj, hogy csak így idejövök, de összevesztünk a fiúkkal.
- Szia. Kerülj beljebb kissé kemény lehet a föld. – mondom kissé gúnyosan, ám ő ügyet sem vet rá.
Amint beérünk, leveti cipőjét és ledobja magát az első kényelmesnek tűnő és széknek kinéző tárgyra. Én is leülök vele szembe és ő elkezdi mesélni, hogy min is vesztek össze. A „mese” végén egy kacér könnycseppet látok végigcsordulni arcán, ami csak nem tudta megállni, hogy ne törjön elő.
Gyorsan felállok és odamegyek hozzá. Szorosan átölelem, ám az után az egy kacér könnycsepp után már a többi sem bír nyugodni, így sorban folynak le Louis arcán.
Miután kicsit megkönnyebbül és megbizonyosodom róla, hogy nem csinál uszodát a lakosztályomból elindulok a fürdő felé.
Miután letusoltam és megtörölköztem, realizáltam, hogy megint elfelejtettem a pizsamámat behozni. Így nincs más hátra, mint úgy átosonni a nappalin, hogy Loui ne nagyon tudja szemügyre vételezni az eseményeket.
El is indulok a nappali felé. Tisztára úgy érezem magam, mint a 007-es ügynök a James Bond filmekben. Először csak a fejem dugom be a szobába és megnézem tiszta-e a terep. Miután kiderül, hogy Loui már nincs itt bátran sétafikálok a szobám felé gondolván, hogy a konyhába csinál valami vacsorának kinéző dolgot magának. Mikor benyitok a szobámba nem hiszek a szememnek. Loui ott fekszik az ágyamon és az előhagyott fotóalbumom nézegeti, amibe nem mellesleg vannak rólam érdekes képek.
- Áhh, látom végeztél a zuhanyzással. – pillant fel a képek közül – Én… én… - kissé elakadnak szavai mikor ismét törölközőbe lát, majd már csak piros pozsgás arcát látom, majd a fotóalbumra néz és ismét a képek világába temetkezik. Én gyorsan felkapom a ruhámat és visszarohanok a biztonságot nyújtó fürdőszobába.
Miután végeztem, mint aki jól végezte dolgát kijövök a fürdőből és a konyha felé veszem az irányt.
10 perccel később kijön a szobából, hogy megnézze, mit csinálok. Addigra pont el is készül a neki szánt meleg szendvics. Amíg ő eszik, gyorsan keresek egy nagyobb méretű pólót és egy törölközőt számára. Mivel egyetlen ágy van, és nem akarom, hogy a földön aludjon, így megosztom vele az ágyam.
Sajnos nem tudtam rögtön elaludni és látszólag ő sem, ezért elkezdünk mesélni a múltunkról, gyerekkorunkról, sőt még néhány olyan dolog is szóba kerül, amit másnak nem biztos, hogy elmondanék (neki is, csak azért mert valamilyen oknál fogva érzem, hogy megbízhatok benne).
Reggel korán felkelek és leszaladok boltba, hogy legyen reggelije a „kis” vendégemnek. Csak reménykedni tudok benne, hogy szereti a kakaós csigát.
Mikor visszaérek, Louis már fent van és Tv-t néz. Gyorsan kirakom a kakaós csigát, ami nem mellesleg még meleg és öntök neki egy pohár tejet.
Alig, hogy leülnék én is enni, valaki kopogtat az ajtón.
Amint kinyitom, eszembe jut, hogy nekem nem is itthon kéne lennem, hanem a parkban kellett volna találkoznom Niallel.
- Szia Niall! – mondom fejemet vakarászva – Az úgy volt… hogy én elindultam egyszer… reggeliért.
- Szia Sandy! Ahogy látom, vendéged van. Visszajöjjek később?
- Nem dehogy is. Csak Loui az, mert tegnap nem tudott hova menni és nem hagyhattam magára.
- Oh! Az más. Szia Loui!
- Szia Niall! – mondja miközben a pék sütije utolsó maradványait tömi a szájába.
- Nagyon édes a rózsaszín kiscicás pólód. Hol vetted? – mondja miközben nevetésben tör ki.
- Ömm… nem tudom. Hol is? – vakarja meg a fejét, majd ő is elkezd szakadni.
Miután kinevették magukat, Loui bocsánatot kért Nialltől és megkérdezte, hogy nem-e lenne gond, ha visszamenne és átcserélné a „cuki” cicás pólóját. Természetesen Niall igent mondott.
Miután Loui felvette az előző napi ruháját, elindult Niall rezidenciája felé.
Így már csak ketten maradtunk Niallel, és mivel Louis rengeteget mesélt róla, bátran merem állítani, hogy megbízható.
- Niall… tudom, hogy tegnap mit mondtam, de… - majd ismét mutatóujját a szám elé helyezte, de ezúttal nem fordítom el a fejem. Hagyom, hogy megcsókoljon.
