-Ne folytasd, kérlek! – teszi kezét a számra. – Nem akarom tudni.
- De, de! Tudnod kell.
- Miért? Hogy még jobban fájjon? – néz rám könnyes szemmel.
- Igazad van. De azt, hogy elmondjam, mit érzek szükségesnek érzem. Nem sajnálom, fájni fog, mert nekem nehezebb és jobban fáj, és ezért nem sajnálom, hogy szeretlek. Nem sajnálom, hogy elmondtam, de azt igen, hogy nem mondtam előbb és még azt, hogy nem te vagy az egyetlen. – mondom magabiztosan.
Erre kicsit hátrébbhőkölt tőlem. Szemében megilletettséget vélek felfedezni és ridegséget.
- Hogy érted, hogy nem az egyetlen?
- Éreztél már olyat, hogy egyszerre két embert szeretsz?
- Értem… Ne folytasd. – majd tétovázik és folytatja – Ne folytasd. Nem fogok elrontani semmit közted és Niall között. Szeretném, ha boldog lennél és ő is. Megérdemlitek mindketten.
- Én… nem… én csak… - meg sem tudtam szólalni meglepettségemben.
- Ne, ne! Ne mondj semmit. Jobb lesz, ha én elmegyek.
Erre én zokogva zuhanok rá párnámra.
’ Hogy tehettem? Miért vagyok képtelen dönteni? Miért vagyok…?’ – visszhangzanak fejemben gondolataim.
Sírásom hangját az ajtó csukódása törte meg.
’ Most miért ment el? Nem akarom, hogy elmenjen. Vele akarok lenni. Vele is akarok lenni.’
Felpattantam és ismét lábamra húztam nyuszis papucsom. Az ajtóban Niallel találkoztam, aki elkapta a karom.
- Hát veled meg mi történt? – kérdi tágra nyílt szemekkel.
- Semmi! – mondom, miközben kitépem karom a kezéből és futok tovább. – Mindent elmondok. – kiáltok vissza a folyosó végén ácsorgó fiúnak.
Louis még a bejárat előtt sikerül utolérnem, szerencsémre.
- Sandy menj vissza! Ne csináld ezt.
- Nem! Végre tudom, mit érzek, és nem akarlak elengedni. – mondom határozott hangon.
- Pedig kénytelen leszel. Nem fogok egy szerelmi háromszögbe részt venni és pláne nem fogom tönkretenni a kapcsolatod Niallel. Tudom, hogy szeret és ő megérdemel téged. De ettől még a barátod maradok és mindenben támogatni foglak.
Zokogva rogyok a földre és arcom kezembe temetem. A következő percben arra leszek figyelmes, hogy valaki a hátamra teríti a pulcsiját.
- Kelj fel cica, megfázol. – majd felsegít a padlóról.
Én fel sem nézek rá csak zokogok tovább.
- Louis mi történt?
- Nekem mennem kell. Sandy majd elmondja, gondolom. Ugye? – néz rám kérdően gondolom, mivel érzem magamon perzselő tekintetét.
- Igen. – mondom hüppögve.
- Gyere menjünk. – mondja és karjába vesz.
A szobába lerak az ágyra és próbál megnyugtatni.
- De hát mégis mi történt mégis mi történt, amíg nem voltam itt?
-Én csak… én el akartam mondani, de nem tudtam, hogy mondjam el. – látom tekintetén, hogy egyre jobban érdekli a dolog így gyorsan bele is vágok – Emlékszel mikor a múltkor ki voltam akadva Loura? Na, az azért volt mert bevallotta az érzéseit. Akkor nem voltak emlékeim és nem tudtam mit érzek iránta, de most tudom. És ez kicsit nagyon furcsán hangzik és egy buta liba vagyok, tudom, de én mindkettőtöket szeretlek. Nem tudom, mit kellene csinálnom, és hogy kellene döntenem. Talán a legegyszerűbb az volna, ha hazatérnék, és soha többé nem találkoznék veletek. Hiszen ki vagyok én? Csak egy aprócska országból származó senki vagyok, aki véletlenül a második lett egy híres dalfesztiválon.
- Állj, állj, állj! Ne beszélj butaságokat. Nem mész te sehová. Ma összeszedjük a hotelba a cuccaid és szépen odaköltözöl hozzám, ameddig nem találunk jobb megoldást. A srácokat úgysem fogod zavarni, mert pár nap és menne vissza Angliába. A Louisos dolgot majd megbeszéljük. Most nem szabad idegeskedned, nem veszíthetlek el még egyszer, mert akkor talán örökre elveszítelek.
- Köszönöm. – nézek fel rá vörösre sírt szemeimmel.
Felkeltem az ágyról és elkezdtem összerakodni a cuccaimat. Egy óra múlva már a kocsiban robogtunk a hotel felé.
Meglepődnétek, ha tudnátok, hogy mekkora rendetlenség van a hotelszobámba. Minden szanaszéjjel van. Gyorsan fogom a bőröndjeim és elkezdem belerakni a ruháim. Mire végzek, körülbelül már 7 óra lehet és elkezd szürkülni.
Niall házához érve látom, hogy minden korom sötét.
- A többiek hol vannak? – kérdem.
- Nem tudom. Biztos elmentek bulizni valahova.
- Ilyenkor? Tök korán van még.
- Jól van, akkor nem tudom. Nem őriztem itthon őket.
Bólintok egyet, bár nem mintha érteném mi folyik itt.
Az ajtón belépve minden villany felkapcsolódik és néhány közös haver és persze a rácok együtt üvöltik: „Üdvözlünk itthon Sandy!”
Hát a meghatódottságtól ismét könnyek jöttek a szemembe.
- Sandy örülök, hogy végre nem a kórházba kell látogatni. – jön oda hozzám Lucy.
- Lucy! Úr isten, de hiányoztál! – szorítóm magamhoz barátnőmet – Mesélj, hogy vagy? Minden rendben veletek? – mondom egy kacsintás kíséretébe.
- Igen. Annyira csodálatos érzés, el sem tudom mondani. De most ne erről beszéljünk. Mondd csak visszatértek már az emlékeid?
- Niall nem mondta? – pislogok rá értetlenül.
- Nem.
- Visszatértek. – mondom egy hatalmas vigyor kíséretébe.
A következő pillanatban Niall ragadja meg a csuklóm és vonszol fel az emeletre.
- Várj, bekötöm a szemed. Meg ne mozdulj.
Legközelebb már csak egy… nem is tudom hová vitt ahol megálltunk, de ott láthatom újra a világot. Ami elém tárul az egyben elszomorít és felvidít.
- Ezt a szobát úgy rendeztem be mint, ahogy az otthoni szobád van.
- De hogy… ?
- Gondoltam honvágyad van és megkérdeztem a szüleid.
- Köszönöm! Köszönöm! – ugrottam boldogan a nyakába.
Miután némiképp elrendeztem a szobácskámba a dolgaimat lementem a buliba, ahol végül is engem ünnepelnek.
A lépcső tetejéről már Louis hollétét próbáltam kideríteni, de sajnos nem sikerült.
- Szia, Harry!
- Szia, örülök, hogy jól vagy. Mind nagyon aggódtunk miattad.
- Köszönöm. Nem tudod, hol van Louis?
- De. Azt hiszem, hogy a teraszon. De nincs egyedül, egy üveg vodkát láttam nála.
- Oh, nagyon köszönöm. – mondom és elviharzom a terasz irányába.
- Louis, hát te mit csinálsz itt?
- É-é-én csak barátkozom. Hikk! – mondja részeges hangon.
- És mégis kivel?
- Valaki olyannal, aki csak engem szeret.
- Louis ne már nem teheted. Nem akartalak megbántani.
- Sajnos sikerült. – majd egy kést ránt elő a zsebéből…
