15. Fejezet

Don't forget where you belong

-Ne, ne kérlek, ne szakíts félbe.
- Én nem félbe szakítalak, csak tudom, hogy mire számítsak. Látom, amit látok és nem tudok nélküled élni. Vagyis most úgy érzem.
- De én… én… - ekkor egy könny csordul ki a szememből és nem tudom, mit tegyek, egyszerűen tanácstalan vagyok.
A következő pillanatban megszólal a mobilom.
- Vedd csak fel biztos fontos. – mondja Niall.
- Ne haragudj csak egy perc. – mondom a könnyeimet letörölve.
Gyorsan kikotrom a táskám aljáról a telefont és megnézem ki az.
„Anya”- hmm vajon mit szeretne?

- Szia, Kislányom! – szól bele remegő hangon.
- Szia, Anya! Mi újság? Régen hallottam a hangod.
- Ne haragudj, hogy ilyenkor zavarlak, de történt valami… - majd néma csend, hallani lehet a szívverését.
- Anyu mi történt? – kiáltok fel hirtelen, mire a többiek is kijönnek.
- A nagymamád…
- Mi történt anyu mondd már! – mondom szinte könyörögve. A szívem dobbanását a torkomban érzem.
- Leesett a lépcsőn és kórházba fekszik.
- Azonnal indulok haza! – kiáltom a könnyeimmel küszködve.
- Ne gyere, úgyse tudsz semmit tenni.
- Anyu, látnom kell őt! – mondom szinte zihálva és kinyomom a telefont.
A következő pillanatba sírva rogyok a földre, méltatlankodva, hogy miért történik velem mindez.

- Sandy minden rendben? – fogja meg Niall a vállam, miközben odaül mellém – Mindenki téged néz a házból. Be kéne mennünk.
- Rendben. – törlöm le könnyeimet.

Persze Niall nem tágít mellőlem és lovagiasan a szobámig kísér, ahol azonnal előkapom a bőröndöm és elkezdem beleszórni a ruhámat, közben dühösen törölgetve könnyeimet.
- Sandy! – állít meg Niall – Mégis hová mész?
- A… a… a… - rogyok ismét a földre sírva.
- Na, shh… Nincs semmi baj. – csitítgat.
- De, de van. – fakadok ki – Haza kell mennem. Anya most hívott. A nagymamám kórházba került.
- Ezért rohansz el? – törli le könnyeimet – Úgysem tudsz semmit sem tenni.
- De látnom kell őt, értsd meg. Kérlek, vigyél ki a reptérre. – kérlelem továbbra is.
- Rendben. – adja meg magát.

A szobaajtóba Louis vár rám és kérlelően fürkész.
- Louis kérlek… - hüppögök.
- Tudom, menj. Várni fogunk vissza! – azzal búcsút int és sarkon fordul.
Legközelebb már csak a reptéren látom, egy poggyásszal a kezébe?
- Veled megyek! – mondja széles vigyorral a képén.
- Szerintem le is törölheted azt a hatalmas 1000W-os vigyort az arcodról és bánhatod, hogy kipakoltad a szekrényed, de legalább végre rend lesz. – mondom egy ugyan olyan 1000w-os mosollyal.
- Ne már! Menni akarok. Légyszi, légyszi, légysziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! – kérlel, mintha tudná, hogy mit is válaszolok.
- Nem! De ígérem, visszajövök, hiszen már ide tartozom lassan.

Lassan de biztosan leadom a csomagom és megkapom a jegyem. Kezemet tördelve várom az órát mikor elindulhatok végre rég nem látott családomhoz.
Persze mint mindig a búcsúzás pillanata a legnehezebb. Lucy szorosan növekvő pocakjához ölel úgy, hogy érezzem a pici rúgott egyet. Ezen hatalmasan derülünk.
A sort Niall és Louis zárja. Tőlük egyesével négyszemközt búcsúzom.

Először, mint mindig a kis szöszivel beszélek.
- Niall sajnálom, hogy ez nem úgy jött össze, mint ahogy terveztem először. Te vagy a legjobb barátom és ezen nem változtathatok. Ezt akartam elmondani az előbb. Nagyon sajnálom. Rengeteget jelentesz nekem és nem akarlak elveszíteni. – bőgöm el magam ismét.
- Psszt… ne sírj. Mindig itt leszek neked, még ha azt nem is ígérem, hogy rögtön menni fog, hogy ne szeresselek. – szorít magához.
Kettő puszi kíséretében könnyes búcsút veszek tőle.

Végül Lou lép hozzám. Körülbelül egy perc néma csendben állunk egymással szemben, melyet én török meg.
- A gyűrű…
- Mi van vele?
- Mit jelent?
- Szerinted? – mondja egy kacér vigyorral.
- ???
- Hozzám jössz feleségül? – térdel le elém és előveszi a gyűrűt a zakójának zsebéből.
- Hát… várjad meg a választ, még hazajövök. – mondom kacéran és utána egy puszit nyomok a szájára.
A válasz után búcsút intek, de már csak messziről, mert indul a repülő…

Helló, helló!

Üdvözlet minden olvasómnak ( már ha van még olyan)!

Először is: elnézést, hogy az utóbbi időben nem hoztam új részt. Több oka is van amiket most nem részleteznék. :)
Másodszor: hamarosan rémélhetőleg a Hope Design jóvoltából új fejléccel gazdagszik a blog.

Ééééés harmadszor... dobpergést kérek...
Hamarosan új bloggal jelentkezek ami merőben más mint ez. Remélem izgatottan várjátok.

Addig is komizzatok, szavazzatok, pipáljatok, iratkozzatok és jelezzétek, hogy itt jártatok.

Puszi mindenkinek: Lovely Girl

14. Fejezet

When you say goodbye
Egész éjszaka forgolódtam az ágyamban, nem tudtam elfelejteni a kis fecnin írt szavakat. Folyton a fülembe csengtek. Ugyanakkor bűntudatot érzek, mert nem figyeltem eléggé Niallre.

Másnap reggel egészen 10 óráig ki sem dugom az orrom a szobámból. Akkor is csak azért megyek le, mert már nem bírok korgó gyomrommal.
Lent érdekes dolgokkal szembesülök: Liam a kanapén hortyogva alszik még, Lucy a buli maradványait takarítja még Zayn egy pohár kávé mellett próbál magára találni. Mikor elmegyek mellette felnyög egyet halkan, gondolom ezt vehetem egy jó reggelt kívánásnak és megyek is tovább.
A konyhában egy ismeretlen lánnyal találom magam szembe és elképesztő módon vigyorog rám.
- Szia, gondolom te vagy Sandy.
- Jó reggelt! Talált, de elnézést én nem néztem utánad megtudhatom, hogy benned kit tisztelhetek? – kérdem.
- Persze, elnézést faragatlanságomért. Elenor vagyok, de hívj csak Elnek.
- Örülök, hogy megismertelek. – mondom miközben egy nutellás kenyeret kenegetek.
Dolgom végeztével magamhoz fogom a tányért és megindulok felfelé a lépcsőn.

A lépcső tetején Niallel találkozok, akin egy szál alsónadrágon kívül nincs több ruha. Úgy érzem, hogy jobb, ha tovább állok, mert erre a látványra én még nem állok készen.

A szobám felé tartva látom, hogy nyitva van Louis ajtaja egy kicsikét. Bekukkantok hozzá hátha éhes és megbeszélhetnénk úgyis az estét. Ám a látványra, ami elém tárul arra nem számítok. Azzal az Elenor csajjal csókolózik.
A tányér és a pohár tej azonnal kiesik a kezemből és a szememből könnyek törnek elő. A szobámig sprintbe megyek és becsapom az ajtóm majd hangos zokogással a földre rogyok.

Az egész napot a szobámban töltöm és zokogok megállás nélkül. Úgy tűnik, senkinek sem hiányzom, mert még az ebéd miatt sem hiányolnak.
Este 6 óra körül kopog valaki az ajtómon. Azt hiszem kicsit elszundítottam, mert arra kelek fel.
Megvakarom álmos szemecskéimet és az ajtóhoz sietek.

- Szia Sandy. – köszön Louis és beljebb tolakszik a szobámba.
- Szia. – nézek rá kérdően, de ő ügyet sem vetve rám lehuppan az ágyamra. Bár fogalmam sincs, mitől van ilyen jó kedve, próbálok én is némi vidámságot erőltetni az arcomra.
- Szóval készülődsz már?
- Ezért törtettél be és keltettél fel? – nézek rá értetlenül.
- Igen. Miért nem ma megyünk?
- Ja, de. Ne haragudj, máshol jár az eszem. Mikor indulunk?
- Hát… - vakarja meg a fejét – Én mostanra terveztem. Azért is jöttem be, mert egész nap nem láttalak.
- Úr isten! Ne haragudj. Máris készülődök. – mondom és elkezdem levenni a pólóm, mikor rájövök, hogy ő bámul engem – Khmm, mondom, készülődök. – mondom egy mosoly kíséretébe és kitessékelem a szobámból.
’ Vajon vele is olyan helyekre megyünk mit Niallel?’ - gondolkozok el egy pillanatra miközben kinyitom a szekrényem.
A legjobb választásnak egy kövekkel kirakott fehér pántnélküli koktélt találok, mellé egy barack színű selyem öv és szandál. Az összhatást nevezhetem szépnek úgy érzem.
A lépcsőn lefelé menet, természetesen Niallel találkozok.
- Sandy, gyönyörű vagy.
- Köszönöm! – mondom egy mosoly kíséretében.

Lent a lépcsőnél Lou már türelmetlenül vár. Mikor meglát kb a szája is tátva marad.
- Mehetünk. – mondom mosolyogva, bár azért bennem van a délelőtti dolog.

A városközponttól kb fél órára egy nagyon helyes kis étteremnél állunk meg.
- Nem vagyok túl öltözve? Mindenki meg fog bámulni.
- Nem, csodálatosan nézel ki.

Az étteremben nincs semmisem túlcsicsázva. Az asztalunknál mindössze egy csokor fehér rózsa van.
A vacsora alatt igazán jól elbeszélgetünk. El is felejtettem a délelőtt történeket annyira jól éreztem magam.

A vacsora után Lou egy sállal beköti a szemem beültet az autóba és 5 percnyi kocsiút után kiszállít.
Mikor leveszi a kendőt nem hiszek a szememnek, hirtelen a tengerparton találom magam.
Elindulunk a tenger mellett, ám egyszer csak eszembe jutnak a délután történtek és nem tudom türtőztetni magam. Könnyeim ismét patakként törnek elő és elrohanok Louis mellől.
Ám Louis utánam fut és elkapja a karom.
- Állj meg! – kiáltja és lelassít.
Megfordít és szembeállít magával. Hajam kisöpri szememből és magához ölel jó szorosan.
- Mutatok valamit ott a sziklák mögött. – suttogja a fülembe.
Én csak bólintok, hiszen ennél rosszabb már nem lehet.

A szikla mögött vagy 1000 mécsesből kirakott szív vár rám középen fehér rózsákkal teleszórva.
Louis óvatosan a közepére vezet és a zsebéből egy apró dobozkát vesz elő.

- Tudom miért rohantál el az előbb. De most nagyon figyelj rám. Soha, senki nem fogott még meg ennyire, mint te. Első látásra beléd szerettem. Nem akarok más nőt az életembe csak téged. Elenor bár a múlt, és azért jött, mert ő nem tudott tovább lépni, de én igen. Általad. A csók, amit ma láttál tőlem nem kapott viszonzást, de attól még megtörtént.
Szóval… - térdelt le elém.
- Ne Louis. Én erre… nem tudom készen állok e.
- Csakhogy, ez a gyűrű a tied. – nyitja fel a dobozkát – Nem adom másnak még akkor sem, ha nem engem választasz.
- Louis csodálatos volt az este köszönök mindent, de azt hiszem itt az ideje haza indulni.
- Értem. Akkor induljunk.

Az úton egyáltalán nem szóltunk egymáshoz, csak néztünk meredten előre.
Mikor hazaértünk Niall és a többiek a kanapén vártak minket és érdeklődtek a randi mivoltáról.

Niallt elhívom egy pillanatra, amit Louis egy tüzes tekintettel viszonoz.
- Niall…
- Ne kezdd. Tudom, mit akarsz mondani…

13. Fejezet

You're insecure

- Louis ne mit csinálsz? Tedd el azt a kést. Még a végén megsérül valaki. – mondom üvöltve, mert a zenétől saját gondolataim sem hallom nem, hogy Lout.

A következő pillanatban megragadja a kezem és maga után húz a kert sötétebbik felébe.
A kert végébe az egyik bokor megül Niall lép elő egy üveg borral a kezébe.
- A következőt terveltük ki. Mivel…
- Várj! Te nem is vagy részeg? És szövetkeztetek ellenem ketten? Mikor volt erre időtök? – teszem fel levegővétel nélkül a kérdéseket.
- Nem, nem vagyok. – hangzik a válasz egy charmos mosoly kíséretébe.
- Nem, vagyis igen. Félig. – nyögi hozzá Niall.
- Ugye megválaszoltunk mindent? – dob hozzá még egy vigyort Louis. – Tehát, azt találtuk ki, hogy mivel egyikünk sem hívott el randira, és tisztességes férfiaktól úgy illik, így mind a ketten elhívunk egy-egy romantikus vacsorára. Amelyikünkkel jobban érzed magad azt a személyt válaszd, a másik személy halkan visszavonulót fúj és nem sértődik be rajta. Úgy gondoltuk ez így korrekt mindenkivel szemben.
- Várjatok, az én véleményem nem számít? – nézek rájuk kerek szemekkel.
- De, természetesen most jött volna a kérdés, csak mindig beleszólsz a mondatba. – vigyorog Niall. – Persze ha ez nem felel meg, akkor rád bízzuk a döntést, csak mindhármunknak rossz és minél előbb túl vagyunk a választáson annál előbb tudunk felejteni, vagy boldogok lenni.
- Hát, ha jobban belegondolok, akkor teljesen igazatok van. – erőltetek egy mosolyt az arcomra, bár tudom, hogy ez nem a legjobb ötlet – Valóban nem volt közös randink, de nem tudom, hogy tudna ez segíteni.
- Nem baj. Próba cseresznye. – mondja Louis – Szóval a tied a választás, kivel szeretnél vacsorázni először?

Némi töprengés után mikor már látszott rajtam, hogy nem tudok dönteni a fiúk az javasolták, hogy csukjam be a szemem, és húzzak egy nevet a sapkából ( amit a csuda se tudja honnan húzott elő Niall).
Kezemmel hosszas másodpercekig kutatok a sapiba mire megtalálom a fecniket. Kihúzom az elsőt, ami a kezembe akad, és megnézem…
- Niall. – olvasom fel, ami a papírra van írva.
Először Niall arcát nézem, amin megkönnyebbülés látszik, majd Louisra vándorol tekintetem, akin némi csalódottságot vélek felfedezni.

- Akkor indulhatunk? – kérdi egy hatalmas vigyor kíséretében.
- Igen. – mondom egy erőltetett mosollyal az arcomon.
Majd átkarolja derekam és elindulunk az autó felé, közben én visszatekintek Loura, aki, azóta is ott áll szótlanul.

- Várj. Átöltözök. – kérek némi felkészülési időt. Ő csak bólint és elindulok felfelé.
Előkeresem az egyik legelegánsabb ruhámat és magamra kapom. Hajamat gyorsan begöndörítem picit, hogy szexi hatást keltsen, és lemegyek a bulizó tömegbe, ahol kezemet tördelve Niallt vizslatom a tömegbe.

A következő pillanatban valaki megfogja a vállam én pedig majdnem szívrohamot kapok.
- Lucy? – kérdem zihálva.
- Hmm. Rossz a lelkiismereted. – kuncorászik – Kit keresel ennyire? És mért csípted ki magad?
- Niallt keresem nem láttad?
- Már mindent értek. – kacsint egyet – Azt hiszem a szobájába van.
’ Jellemző, most jöttem le fentről mászhatok fel megint’ – gondolom.
Bólintok egyet, majd elindulok felfelé a lépcsőn, mikor hallom, hogy valaki nekem kiabál.
- Sandy, Sandy!
Megfordulok és vajon kit látok ott? Louist.
- Nekem Niallal kéne lennem, bocsánat.
- Várj! – fut fel a lépcsőn – Csak azt akarom mondani, hogy gyönyörű vagy. – majd egy apró fecnit nyom a kezembe.

Elindulok felfelé, és a lépcső tetején kibontom a levelet, amelyben ez áll:

„ Szeretlek! Válassz úgy, hogy azt ne bánd meg. Várni fogok rád mindig!”

Visszanézek, de ő addigra már nem volt a lépcsőn. Elindulok Niall szobája felé, közben a fecnit próbálom a melltartómba csúsztatni, hogy ne lássa meg senki.

Niall szobájához érve bekopogok.
- Gyere! – hallik ki a szobából.
Kinyitom az ajtót és Niall egy szál vörös rózsával fogad.
- A leggyönyörűbb nőnek.
- Köszönöm. – mosolyodok el.
- Indulhatunk?
- Igen. – majd belékarolok és elindulunk a némiképp érdekesnek induló „randinkra”.

Először egy gyönyörű, luxus étteremnél állunk meg.
A pincér egy elzárt helyre vezet minket, ahol ezer gyertya ragyogja be a teret és a padlót rózsaszirmok borítják.
Szemem és szám is tátva marad.
A pincér a legjobb pezsgőt bontja meg és a legfinomabb ételeket tálalja.

A vacsora közben jól elbeszélgetünk, de sehogy sem tudom kiverni a fejemből azt a kis fecnit, ami a melltartómban lapul.
Mindig arra tudok csak gondolni, hogy Louis most mit érezhet.

A vacsora után Niall a város felé veszi az irányt, ahol sétálunk egy nagyot és megmutatja azokat a helyeket, amikre nem jutott időnk.
Igazán jól érzem magam, hiszen sokat nevetünk, csak azaz apró titok piszkálja a csőröm.
Niall olyan aranyos. Még a zakóját is odaadta, mert persze kardigán minek?

A nap végén nem is volt kérdés számomra, hogy kit fogok választani…

12. Fejezet

All your little things
-Ne folytasd, kérlek! – teszi kezét a számra. – Nem akarom tudni.
- De, de! Tudnod kell.
- Miért? Hogy még jobban fájjon? – néz rám könnyes szemmel.
- Igazad van. De azt, hogy elmondjam, mit érzek szükségesnek érzem. Nem sajnálom, fájni fog, mert nekem nehezebb és jobban fáj, és ezért nem sajnálom, hogy szeretlek. Nem sajnálom, hogy elmondtam, de azt igen, hogy nem mondtam előbb és még azt, hogy nem te vagy az egyetlen. – mondom magabiztosan.
Erre kicsit hátrébbhőkölt tőlem. Szemében megilletettséget vélek felfedezni és ridegséget.
- Hogy érted, hogy nem az egyetlen?
- Éreztél már olyat, hogy egyszerre két embert szeretsz?
- Értem… Ne folytasd. – majd tétovázik és folytatja – Ne folytasd. Nem fogok elrontani semmit közted és Niall között. Szeretném, ha boldog lennél és ő is. Megérdemlitek mindketten.
- Én… nem… én csak… - meg sem tudtam szólalni meglepettségemben.
- Ne, ne! Ne mondj semmit. Jobb lesz, ha én elmegyek.
Erre én zokogva zuhanok rá párnámra.
’ Hogy tehettem? Miért vagyok képtelen dönteni? Miért vagyok…?’ – visszhangzanak fejemben gondolataim.
Sírásom hangját az ajtó csukódása törte meg.
’ Most miért ment el? Nem akarom, hogy elmenjen. Vele akarok lenni. Vele is akarok lenni.’
Felpattantam és ismét lábamra húztam nyuszis papucsom. Az ajtóban Niallel találkoztam, aki elkapta a karom.
- Hát veled meg mi történt? – kérdi tágra nyílt szemekkel.
- Semmi! – mondom, miközben kitépem karom a kezéből és futok tovább. – Mindent elmondok. – kiáltok vissza a folyosó végén ácsorgó fiúnak.

Louis még a bejárat előtt sikerül utolérnem, szerencsémre.
- Sandy menj vissza! Ne csináld ezt.
- Nem! Végre tudom, mit érzek, és nem akarlak elengedni. – mondom határozott hangon.
- Pedig kénytelen leszel. Nem fogok egy szerelmi háromszögbe részt venni és pláne nem fogom tönkretenni a kapcsolatod Niallel. Tudom, hogy szeret és ő megérdemel téged. De ettől még a barátod maradok és mindenben támogatni foglak.
Zokogva rogyok a földre és arcom kezembe temetem. A következő percben arra leszek figyelmes, hogy valaki a hátamra teríti a pulcsiját.
- Kelj fel cica, megfázol. – majd felsegít a padlóról.
Én fel sem nézek rá csak zokogok tovább.
- Louis mi történt?
- Nekem mennem kell. Sandy majd elmondja, gondolom. Ugye? – néz rám kérdően gondolom, mivel érzem magamon perzselő tekintetét.
- Igen. – mondom hüppögve.
- Gyere menjünk. – mondja és karjába vesz.

A szobába lerak az ágyra és próbál megnyugtatni.
- De hát mégis mi történt mégis mi történt, amíg nem voltam itt?
-Én csak… én el akartam mondani, de nem tudtam, hogy mondjam el. – látom tekintetén, hogy egyre jobban érdekli a dolog így gyorsan bele is vágok – Emlékszel mikor a múltkor ki voltam akadva Loura? Na, az azért volt mert bevallotta az érzéseit. Akkor nem voltak emlékeim és nem tudtam mit érzek iránta, de most tudom. És ez kicsit nagyon furcsán hangzik és egy buta liba vagyok, tudom, de én mindkettőtöket szeretlek. Nem tudom, mit kellene csinálnom, és hogy kellene döntenem. Talán a legegyszerűbb az volna, ha hazatérnék, és soha többé nem találkoznék veletek. Hiszen ki vagyok én? Csak egy aprócska országból származó senki vagyok, aki véletlenül a második lett egy híres dalfesztiválon.
- Állj, állj, állj! Ne beszélj butaságokat. Nem mész te sehová. Ma összeszedjük a hotelba a cuccaid és szépen odaköltözöl hozzám, ameddig nem találunk jobb megoldást. A srácokat úgysem fogod zavarni, mert pár nap és menne vissza Angliába. A Louisos dolgot majd megbeszéljük. Most nem szabad idegeskedned, nem veszíthetlek el még egyszer, mert akkor talán örökre elveszítelek.
- Köszönöm. – nézek fel rá vörösre sírt szemeimmel.
Felkeltem az ágyról és elkezdtem összerakodni a cuccaimat. Egy óra múlva már a kocsiban robogtunk a hotel felé.
Meglepődnétek, ha tudnátok, hogy mekkora rendetlenség van a hotelszobámba. Minden szanaszéjjel van. Gyorsan fogom a bőröndjeim és elkezdem belerakni a ruháim. Mire végzek, körülbelül már 7 óra lehet és elkezd szürkülni.

Niall házához érve látom, hogy minden korom sötét.
- A többiek hol vannak? – kérdem.
- Nem tudom. Biztos elmentek bulizni valahova.
- Ilyenkor? Tök korán van még.
- Jól van, akkor nem tudom. Nem őriztem itthon őket.
Bólintok egyet, bár nem mintha érteném mi folyik itt.

Az ajtón belépve minden villany felkapcsolódik és néhány közös haver és persze a rácok együtt üvöltik: „Üdvözlünk itthon Sandy!”
Hát a meghatódottságtól ismét könnyek jöttek a szemembe.
- Sandy örülök, hogy végre nem a kórházba kell látogatni. – jön oda hozzám Lucy.
- Lucy! Úr isten, de hiányoztál! – szorítóm magamhoz barátnőmet – Mesélj, hogy vagy? Minden rendben veletek? – mondom egy kacsintás kíséretébe.
- Igen. Annyira csodálatos érzés, el sem tudom mondani. De most ne erről beszéljünk. Mondd csak visszatértek már az emlékeid?
- Niall nem mondta? – pislogok rá értetlenül.
- Nem.
- Visszatértek. – mondom egy hatalmas vigyor kíséretébe.

A következő pillanatban Niall ragadja meg a csuklóm és vonszol fel az emeletre.
- Várj, bekötöm a szemed. Meg ne mozdulj.

Legközelebb már csak egy… nem is tudom hová vitt ahol megálltunk, de ott láthatom újra a világot. Ami elém tárul az egyben elszomorít és felvidít.
- Ezt a szobát úgy rendeztem be mint, ahogy az otthoni szobád van.
- De hogy… ?
- Gondoltam honvágyad van és megkérdeztem a szüleid.
- Köszönöm! Köszönöm! – ugrottam boldogan a nyakába.

Miután némiképp elrendeztem a szobácskámba a dolgaimat lementem a buliba, ahol végül is engem ünnepelnek.
A lépcső tetejéről már Louis hollétét próbáltam kideríteni, de sajnos nem sikerült.
- Szia, Harry!
- Szia, örülök, hogy jól vagy. Mind nagyon aggódtunk miattad.
- Köszönöm. Nem tudod, hol van Louis?
- De. Azt hiszem, hogy a teraszon. De nincs egyedül, egy üveg vodkát láttam nála.
- Oh, nagyon köszönöm. – mondom és elviharzom a terasz irányába.

- Louis, hát te mit csinálsz itt?
- É-é-én csak barátkozom. Hikk! – mondja részeges hangon.
- És mégis kivel?
- Valaki olyannal, aki csak engem szeret.
- Louis ne már nem teheted. Nem akartalak megbántani.
- Sajnos sikerült. – majd egy kést ránt elő a zsebéből…

11. Fejezet

I've been waiting for this time to come around
~Sandy

Miután megcsókolta homlokom, mintha valami a fejembe nyilalna és az emlékek csak úgy zuhatagként törnek elő a fejembe. Tudom, hogy nem szabad hagynom, hogy elmenjen. Magamra kapom hát nyuszis mamuszom, amiről a jó ég tudja, hogy került oda és utána futok.
Kicsit viccesen nézhet ki, hogy végigszántok a folyosón és a kanyarba majdnem hasra esek, de valahogy nem tud érdekelni.
Körülbelül 3 sarok múlva érem utol és először azt hiszem, meg sem fordul, majd hátranéz és megáll, mintha valami az útját állná, és lassan felém fordul.
- Niall ne haragudj. – mondom kissé fújtatva.
- Nem haragszom, de neked szobádba kéne lenned. – mondja elkerekedett szemekkel.
- Nem, nem érted. – rázom meg a fejem.
- De mit nem értek?
- Tudom ki vagy. Tudom, ki vagyok, és azt is tudom, hogy szeretlek. Tudom, hogy el akartam mondani a szereplés után és azt is, hogy kaptam egy ajánlatot. Nem megyek haza Magyarországra még egy darabig itt maradok. – mondom könnyekkel a szemembe.
Először komolyságot vélek felfedezni az arcán, majd a komolysága mosolyra és könnyekre változik.
- Én is szeretlek és én is el akartam mondani, sőt el is mondtam az ágyad mellett ameddig kómában voltál.
Majd kisöpri hajamat a szememből és hátratűri. Felemeli fejem és megcsókol újra és újra mintha utoljára csókolna. De valójában ez az első, jó a második.
- Visszakísérlek a szobádba.
- Ne hagyj magamra. – mondom kétségbeesetten.
- Nem hagylak. Soha nem foglak. – mondja.
Így kéz a kézbe elindulunk a szoba irányába.
A szobában lefekszem az ágyra és ő mellém fekszik. Megfogjuk egymás kezét és csak bámulunk egymás szemébe. Mintha csak végtelent látnám benne.
Hosszú- hosszú percekig fekszünk így.

Körülbelül egy órával később arra ébredtem, hogy az ajtó becsapódott Niall háta mögött.
A következő pillanatban egy igencsak jól szituált és öltözött szakállas úriember lép be a kórterembe.
- Ön Sandy? – kérdi kissé sejtelmesen.
- I-igen én volnék. – hebegve-habogva próbálok válaszolni.
- Az Eurovíziós fesztivál egyik főszervezője vagyok és szeretnék Önnek gratulálni a nagyszerű teljesítményért.
- Köszönöm! – pattannak ki egyből a szemeim, amik azt sugározzák, hogy gyerünk mondja már hányadik lettem.
- Az Ön produkciója sajnos vagy nem sajnos, nem tudom de aaaaaaaaaaa…- mondja egy széles vigyor kíséretében.
Mondja, már ne húzza az agyam.
- … tehát Ön a második lett.
- Hogy mi? – mondom elkerekedett szemekkel.
- Gratulálunk. Ha jól tudom felkereste önt egy producer és leszerződtette Önt. Sok sikert a további szereplésekhez. Viszont látásra kisasszony!
- Köszönöm! – mondom miután népiképpen összekapartam az állam a padlóról.
- Ne nekem köszönje. – mondja és kilép az ajtón.

Olyan boldogsággal huppanok vissza az ágyba, mint amilyen talán még sose voltam. Enyém a fiú, akit szeretek és elértem a célomat. Dobogós lettem az Eurovízión.

A következő pillanatban Niall csörtet be a szobába, ám kicsit sem tűnik boldognak. Sőt egyenesen dühöt vélek felfedezni rajta.
- Mi a baj? – kérdem tőle szelíden.
- Ha megmutatom te is dühös leszel. Csak egy percre léptem fel twitterre és tessék. Már megint pletykálnak, holott nem tudnak rólam semmit. – mondja miközben rám nézett.
- De, de mondjad már mi történt! – mondom egy szúrós tekintet kíséretébe.
- Inkább mutatom:

„ Nézzétek! Úgy látszik Niall Horan nem sokáig siratja régi barátnőjét. Máris egy új lánnyal feküdt egy ágyba, aki vagy őrült, vagy pedig agybeteg. Hahaha!

Remélem, nem lesznek együtt sokáig.”

Érzem, ahogy könnyeim próbálnak előtörni és próbálom visszatartani, de ahogy az lenni szokott csak nem akarnak engedelmeskedni. Így könnyekben török ki.

Csak arra tudok gondolni, hogy az előző boldogság, amit éreztem, egy szempillantás alatt repült el.
- Miért utálnak? – mondom, mi közbe arcom vállába temetem.
- Nem tudom. Mert irigylik a sikered.

A következő pillanatban Louis lép be az ajtón, amitől még jobban sírnom kell. Megtorpan az ajtóba és csak bámul minket percekig.
- Mi történt Sandyvel? – töri meg a csendet.
- A média Lou. A média. – válaszol azonnal Niall.
- Hát ez nem hangzik valami jól.

A következő percben már nem is érdekelnek az utálkozók, csak Louis megvető tekintetét fürkészem könnyes szemeimmel.
- Niall, kimennél, kicsit beszélni szeretnék Louval ha nem gond. – mondom hüppögve.
- Persze csak nyugodtan. Addig iszok egy kávét és hozok valami süteményt.
- Köszönöm.

Az ajtó becsukódása után ismét hangos zokogásba török ki, amire Louis válasza mi is lehetne más mint egy szoros ölelés.
- Sa-sajnálom. Én ne-nem akartam. Én csak…
És betapasztja számat mutatóujjával.
- Nem haragszom. Te se haragudj, hogy olyan tapló voltam. Nem kellett volna, hogy megcsókoljalak.
- De nem kellett volna pofon vágnom téged. Egyáltalán nem vall rám. Főleg, hogy te…- gondolkozok el egy pillanatra.
- Hogy én mi? – kérdez vissza.
- Hogy te egy sztár van én pedig senki.
- Ne beszélj butaságokat. Igenis valaki vagy. Te vagy az én világom.
- Tudom már emlékszem. – mondom egy halovány mosoly kíséretében.
- Hogy mi? – néz rám kerek szemekkel.
- Visszatértek az emlékeim. Emlékszem mindenre. Arra, hogy miket csináltunk együtt és arra is, hogy mit érzek irántad…

10. Fejezet

Sziasztok itt a szerkesztő!
Szörnyen sajnálom, hogy ennyit késtem mostantól próbálok hetente hozni 1 részt, de sajnos nem ígérhetek semmit. Addig is jók legyetek. Szép estét. Lovely Girl :)


Everything you do is magic
~Sandy
Ijedtemben azt sem tudtam, mit is kéne csinálnom, ám a kezem cselekedett helyettem. Louist úgy pofon vágtam, hogy csak úgy csattant.
- Nagyon sajnálom nem akartam ekkorát adni.
- Semmi baj. Te Niallt szereted megértettem.
- Ki az a… majd egy pár másodperc gondolkozás után eszembe jut – Ja a szöszi srác. Nézd ez nem egyszerű. Azt sem tudom, hogy ki vagyok. Te pedig egyszerűen 1 óra beszélgetés után csak úgy megcsókolsz? Nem tudom kit szeretek főleg most. Kérlek, most távozz, a szobából egyedül szeretnék lenni.
- Sajnálom. Nem gondolkoztam. Majd még benézek holnap.
- Inkább ne. – mondom elutasítóan, majd kicsit meg is bánom durvaságom, de elkeserítő, hogy nem emlékszem semmire.
Könnyes szemem sarkából látom, hogy az ő szeme is könnybe lábad, de nem szól semmit csak kivánszorog a szobából.
Sírva borulok vissza a párnámra, melybe beletemetem arcom és csak sírok és sírok és próbálok rájönni, hogy ki vagyok. De válasz nem érkezik, sőt még csak egy emlék foszlány sem kúszik át a fejemen.
Körülbelül egy órával később egy barna hajú lány próbál bejönni az ajtón. Sajnos nem jön neki össze, mert beveri a könyökét az ajtóba.
- Helló! Ugye nem ébresztettelek fel.
- Szia! Nem, áhh dehogy biztos a légyzümmögésre keltem fel. – próbálok ironikus lenni.
- Ha-ha! A humorod mit sem változott. – mondja.
- Aha, legalább valami a kb. 2 évtizednyi múltamból. Jó kezdet.
- Jaj, ugyan már majd mesélek miket csináltunk együtt hátha valami rémlik majd.
- Hát rendben. Csak a barna csávóról ne mesélj. Mindjárt mondom L…
- Liam? Hát ő meg mit keresett itt?
- Nem, dehogy is. Az meg ki? - nézek kissé hülyén rá.
- Nem lényeg, majd elmondom. Akkor Louis? - találgat tovább
- Ja, igen sajnálom a nevek nem az erősségeim. – mondom motyogva.
- De mi történt? – kérdi a lány elkerekedett szemekkel.
- Hát megcsókolt.
- De ez nem bűn.
- De nem is ismerem. – mondom kissé felháborodva.
- Dehogynem. 2 hete találkoztatok először és nagyon közeli barátok lettetek. Louis, valamiféle köteléket érez irántad. Szerintem szerelmes beléd vagy hasonló. – mondja mosolyogva.
- Ugyan ezt mondta ma nekem, miután megcsókolt. De én nem emlékeztem semmiféle érzésre. Sem barátságra sem pedig szerelemre, csak dühös voltam, mert nem értettem a dolgot.
- Kérj tőle bocsánatot és ki tudja talán több is lesz köztetek. – mondja kuncorászva.

Ám kuncogása hamar átcsap komorságra, majd addig pozsgás arca hófehérré válik és eszméletlenül rogy a földre.
Azonnal cselekszem és hívom a szobatelefonról a nővéreket, akik egy ágyra fektetik mellém.
A telefonomban visszanézem a hívásokat és az első név „Niall”, így az ő számát tárcsázom.
„ - Szia! Itt Sandy.
- Helló! Mi történt ugye nincs baj?
- Nem én jól vagyok. De Lucy rosszul lett. Kérlek, szólj Liamnek.
- Máris. – hangzik a válasz.”

~Niall
Amint leraktam a telefont Liamre pillantok.
- Liam. Lucy a kórházban volt Sandyvel és rosszul lett. Nem tudom mi történt.
- Mi? Azonnal oda kell vinned. – mondja elcsukló hangon.
- Nyugi. Nincs semmi baj. Jó helyen van, a kórházba. Ennél jobb helyre úgysem kerülhet. – mondja Harry.
- Jó hozom a kocsi kulcsot és indulhatunk.

A kórházi folyosókon körülbelül 120 km/h szeljük át Liamet követve. Amit a szobába érünk óvatosan benyit és megpillantja az ágyon fekvő kedvesét.
- Mi történt? – kérdi lihegve.
- Először is ki vagy? – kérdi Sandy felvont szemöldökkel.
- Ha-ha jó vicc volt. Liam a barátja. És most kérlek, mondd el mi történt.
- Hát semmi. Jól van.
- A jelek szerint még sem. – dörren rá Sandyre
- De igen hidd el. Csak állapotos.
- Tessék? – kerekedik el Liam szeme.
- Kisbabát vár. – mosolyodom el én is végleg. – Amint felébred haza is viheted.
Liamet még sosem láttam ilyen boldognak. Nem volt semmi eltervezve mégis felhőtlenül boldog. Vajon egyszer én is megtapasztalom.

A nagy öröm hallatán, megveregetem barátom vállát majd közelebb somfordálok Sandyhez.
- Szia. Miért engem hívtál?
- Szia. Ne haragudj, de ez nagyon bután fog hangzani. Azért mert te voltál az akit utoljára hívtam a mobilomról.
Olyan csalódottnak érzem magam, mint még soha. Azt hittem talán emlékszik rám, de nem. Talán sohasem fog és lehet, hogy többé én már nem leszek az életének a része. De akkor ennek így kell lennie.
Így, még utoljára nyomok a homlokára egy puszit és a rám várakozó fiúbanda után indulok.
Lassan kullogok végig a folyóson. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy valaki fut utánam. Hátra nézek és nagy meglepetésemre Sandy áll mögöttem.
Kócos, szőke haja a szemébe omlik és zihálva próbál valamit elmondani.
- Niall ne haragudj.
- Nem haragszom, de neked szobádba kéne lenned.
- Nem, nem érted.
- De mit nem értek? – nézek rá kissé felcsigázott tekintettel.
- Tudom ki vagy. Tudom, ki vagyok, és azt is tudom, hogy szeretlek…