10. Fejezet

Sziasztok itt a szerkesztő!
Szörnyen sajnálom, hogy ennyit késtem mostantól próbálok hetente hozni 1 részt, de sajnos nem ígérhetek semmit. Addig is jók legyetek. Szép estét. Lovely Girl :)


Everything you do is magic
~Sandy
Ijedtemben azt sem tudtam, mit is kéne csinálnom, ám a kezem cselekedett helyettem. Louist úgy pofon vágtam, hogy csak úgy csattant.
- Nagyon sajnálom nem akartam ekkorát adni.
- Semmi baj. Te Niallt szereted megértettem.
- Ki az a… majd egy pár másodperc gondolkozás után eszembe jut – Ja a szöszi srác. Nézd ez nem egyszerű. Azt sem tudom, hogy ki vagyok. Te pedig egyszerűen 1 óra beszélgetés után csak úgy megcsókolsz? Nem tudom kit szeretek főleg most. Kérlek, most távozz, a szobából egyedül szeretnék lenni.
- Sajnálom. Nem gondolkoztam. Majd még benézek holnap.
- Inkább ne. – mondom elutasítóan, majd kicsit meg is bánom durvaságom, de elkeserítő, hogy nem emlékszem semmire.
Könnyes szemem sarkából látom, hogy az ő szeme is könnybe lábad, de nem szól semmit csak kivánszorog a szobából.
Sírva borulok vissza a párnámra, melybe beletemetem arcom és csak sírok és sírok és próbálok rájönni, hogy ki vagyok. De válasz nem érkezik, sőt még csak egy emlék foszlány sem kúszik át a fejemen.
Körülbelül egy órával később egy barna hajú lány próbál bejönni az ajtón. Sajnos nem jön neki össze, mert beveri a könyökét az ajtóba.
- Helló! Ugye nem ébresztettelek fel.
- Szia! Nem, áhh dehogy biztos a légyzümmögésre keltem fel. – próbálok ironikus lenni.
- Ha-ha! A humorod mit sem változott. – mondja.
- Aha, legalább valami a kb. 2 évtizednyi múltamból. Jó kezdet.
- Jaj, ugyan már majd mesélek miket csináltunk együtt hátha valami rémlik majd.
- Hát rendben. Csak a barna csávóról ne mesélj. Mindjárt mondom L…
- Liam? Hát ő meg mit keresett itt?
- Nem, dehogy is. Az meg ki? - nézek kissé hülyén rá.
- Nem lényeg, majd elmondom. Akkor Louis? - találgat tovább
- Ja, igen sajnálom a nevek nem az erősségeim. – mondom motyogva.
- De mi történt? – kérdi a lány elkerekedett szemekkel.
- Hát megcsókolt.
- De ez nem bűn.
- De nem is ismerem. – mondom kissé felháborodva.
- Dehogynem. 2 hete találkoztatok először és nagyon közeli barátok lettetek. Louis, valamiféle köteléket érez irántad. Szerintem szerelmes beléd vagy hasonló. – mondja mosolyogva.
- Ugyan ezt mondta ma nekem, miután megcsókolt. De én nem emlékeztem semmiféle érzésre. Sem barátságra sem pedig szerelemre, csak dühös voltam, mert nem értettem a dolgot.
- Kérj tőle bocsánatot és ki tudja talán több is lesz köztetek. – mondja kuncorászva.

Ám kuncogása hamar átcsap komorságra, majd addig pozsgás arca hófehérré válik és eszméletlenül rogy a földre.
Azonnal cselekszem és hívom a szobatelefonról a nővéreket, akik egy ágyra fektetik mellém.
A telefonomban visszanézem a hívásokat és az első név „Niall”, így az ő számát tárcsázom.
„ - Szia! Itt Sandy.
- Helló! Mi történt ugye nincs baj?
- Nem én jól vagyok. De Lucy rosszul lett. Kérlek, szólj Liamnek.
- Máris. – hangzik a válasz.”

~Niall
Amint leraktam a telefont Liamre pillantok.
- Liam. Lucy a kórházban volt Sandyvel és rosszul lett. Nem tudom mi történt.
- Mi? Azonnal oda kell vinned. – mondja elcsukló hangon.
- Nyugi. Nincs semmi baj. Jó helyen van, a kórházba. Ennél jobb helyre úgysem kerülhet. – mondja Harry.
- Jó hozom a kocsi kulcsot és indulhatunk.

A kórházi folyosókon körülbelül 120 km/h szeljük át Liamet követve. Amit a szobába érünk óvatosan benyit és megpillantja az ágyon fekvő kedvesét.
- Mi történt? – kérdi lihegve.
- Először is ki vagy? – kérdi Sandy felvont szemöldökkel.
- Ha-ha jó vicc volt. Liam a barátja. És most kérlek, mondd el mi történt.
- Hát semmi. Jól van.
- A jelek szerint még sem. – dörren rá Sandyre
- De igen hidd el. Csak állapotos.
- Tessék? – kerekedik el Liam szeme.
- Kisbabát vár. – mosolyodom el én is végleg. – Amint felébred haza is viheted.
Liamet még sosem láttam ilyen boldognak. Nem volt semmi eltervezve mégis felhőtlenül boldog. Vajon egyszer én is megtapasztalom.

A nagy öröm hallatán, megveregetem barátom vállát majd közelebb somfordálok Sandyhez.
- Szia. Miért engem hívtál?
- Szia. Ne haragudj, de ez nagyon bután fog hangzani. Azért mert te voltál az akit utoljára hívtam a mobilomról.
Olyan csalódottnak érzem magam, mint még soha. Azt hittem talán emlékszik rám, de nem. Talán sohasem fog és lehet, hogy többé én már nem leszek az életének a része. De akkor ennek így kell lennie.
Így, még utoljára nyomok a homlokára egy puszit és a rám várakozó fiúbanda után indulok.
Lassan kullogok végig a folyóson. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy valaki fut utánam. Hátra nézek és nagy meglepetésemre Sandy áll mögöttem.
Kócos, szőke haja a szemébe omlik és zihálva próbál valamit elmondani.
- Niall ne haragudj.
- Nem haragszom, de neked szobádba kéne lenned.
- Nem, nem érted.
- De mit nem értek? – nézek rá kissé felcsigázott tekintettel.
- Tudom ki vagy. Tudom, ki vagyok, és azt is tudom, hogy szeretlek…