4. Fejezet

A night with him
- Maradj itt éjszakára. Túl késő van, nem engedhetlek haza egyedül. – suttogja, mintha nem tudná, hogy minden fül az ő suttogását próbálja kiszűrni. – És mint tudod a rajongók miatt nem igazán ajánlatos busszal mennem. Szóval kérlek. – mondja egy kicsit hangosabban, mintha nem is törődne a többiekkel.
- Azaz igazság, hogy nem szeretnék zavarni. Vagytok ti itt elegen. – mondom bizonytalanul.
Majd Louis lép hozzám és legyint egyet.
- Ugyan már. Ahol 6 embernek van hely ott a 7. is elfér.
Niall elismerően bólogat.
- Hát jól van. Akkor köszönök mindent.
- De van egy aprócska probléma. – mondja Niall – Mivel minden szoba foglalt, és csak kettő szobába van francia ágy vagyis háromba, de ott Liam és Lucy alszik, így választanod kell köztem, Louis között vagy a kanapé között, ami nem túl kényelmes, ha alvásról van szó.
A ruhákkal nem is lenne gond, hiszen Lucy 3 bőrönddel érkezett erre a két hétre. De kicsit korainak éreztem bármelyik fiúval is aludnom. Mivel nem volt más választásom, így Niallt választottam.
- Ne haragudj Loui, de inkább Niallel aludnék, őt már kicsit közelebbről ismerem.
- Áhh, ugyan már. Semmi gond. Legközelebb már velem akarsz aludni. – mondja kissé gúnyosan.
Miután mindezt lebeszéltük mindenki elindul felfelé, hogy lefekvéshez készülődjön. Én Lucy fürdőszobáját veszem célomul, csak azzal nem számolok, hogy mikor kijövök a fürdőből (egy szál törölközőbe) Liam és Louis Lucy szobájába lesznek. Liam kedvesen próbálja becsukni a szemét, de Loui nem titkolja, hogy tetszik neki a látvány.

Gyorsan felkapom a ruhát, amit Lucy az ágyra készített és sprintelek is vissza a fürdőszobába.  Mikor bent jobban meg nézem a ruhadarabot kiderül, hogy ez egy igen csak sokat sejtető hálóing.
- Lucy! – kiáltok fel hangosan – Ugye ezt nem gondoltad komolyan?
- Bocsesz, de csak ezt találtam nem hoztam többet.
Nem hozott többet mi? vonom fel a szemöldököm. Aztán magamra kapom a ruhának nem nevezhető anyagot és reménykedve, hogy a fiúk leléptek a színről átfutok Niall szobájába. Útközben majdnem hasra esek a szőnyegbe, de nem érdekel csak minél előbb a takaró alatt szeretnék lenni, hogy eltakarjam ezt a „hálóinget”.
Mikor odaérek Niall szobájába, gyorsan becsukom az ajtót és leülök, hogy Loui még véletlen se tudjon bejönni. Niall fürkésző tekintetét már csak később veszem észre.
Mikor feltűnik neki, hogy én is őt nézem egy aranyos Niall féle: Bocsánat, hogy bámullak, de tetszik a látvány. - mosollyal spékeli meg a pillanatot.
Miután hallom Loui ajtajának csukódását fellélegezve felpattanok és bemászom Niall mellé. Lekapcsoljuk a villanyt, de körülbelül fél óra forgolódás után, mikor Niall szeméből is kiverem az álmot, már nem tudta szó nélkül hagyni.
- Nem tudsz aludni? Kényelmetlen az ágy vagy kemény a párna? Szólj…
- Nem, nem minden tökéletes csak kattog az agyam és nem tudok aludni. – szakítom félbe, mikor már kezdett kikászálódni az ágyból.
A mondatom után – mintha csak erőt merített volna - átölel és megkérdezte, hogy így jobb-e, amire természetesen igen a válaszom.
Másnap reggel ő még javában alszik, így nem szeretném felébreszteni. Gyorsan magamra kapom a pólót és a szoknyát, amit Lucytől kaptam kölcsönbe és lemegyek reggeli után nézni. Mivel még mindenki aludt gondoltam meglepem őket finom frissen sült rántottával. Ám alig, hogy neki állok Lucy jelenik meg a konyhaajtóban.
- Hát te? Nem tudsz aludni? – kérdezem.
- Az a baj, hogy tudnék de Liam olyan hangosan horkol, hogy inkább lejöttem.
Erre csak egy nevetés a válaszom.
Mikor Lucy megpróbálja meggyújtani a tűzhelyet, jobbnak látom, ha kiveszem a kezéből a gyufát, a tegnapi esetre való tekintettel.
Mikor kész a rántotta nincs más dolgunk, mint elosztani. A fiúk sorba szállingóztak lefelé a jó illatra, kivéve Niallt és Liamet, így Lucyvel úgy döntünk, ágyba reggelit kapnak.
Próbálok nagyon halkan felmenni az emeletre, de ez nem tűnt túl egyszerű feladatnak a reggeli egyensúlyozása közben. Mire a szobába érek Niall már ébren van, de még az ágyban fekszik. Becsukom az ajtót és odaviszem az ágyhoz a reggeliét.
- Jó reggelt! – mondom kedvesen – Lucyvel csináltunk reggelit. Remélem, szereted a rántottát.
- Persze tökéletes, de letennéd egy kicsit az asztalra?
Kérdően nézek rá, de végül megteszem, amire kér.
Amikor közelebb megyek, hozzá megfogja a karomat, közelebb húz magához és az ölébe ültet. Majd a szemembe néz és…

3. Fejezet

A new love or a friendship?
Alig tudom kivárni, hogy a dal befejeződjön. Amint vége lesz, a mikrofont az első utamba kerülő ember kezébe nyomom és már futok is le a színpadról.
Természetesen a lépcsőn ismét majdnem hasra esek, de ezzel az aprósággal nem foglalkozom, mert végre találkozhatok a kedvenc fiúbandámmal és Lucyvel.
Amint odaérek Lucy nyakába vetem magam.
- Szia Lucy! – mondom, miközben majdnem megfojtom az ölelésemmel – Úr isten, de örülök neked!
- Helló Sandy! Kicsit nem engednél a szorításból? Mindjárt megfulladok.
- Upsz! Bocsánat! – mondom kissé zavarodott hangon.
- Hadd mutassam be a barátomat Liamet. – mondja Lucy.
- Szia Sandy vagyok. – nyújtom a kezem, hogy kezet fogjak vele, de e helyett Liam kezet csókol. Hmm, micsoda úriember.
Aztán Niall, Louis, Harry és Zayn is bemutatkoznak.
A bemutatkozás után a fiúk megdicsérnek, hogy milyen jó voltam, majd menniük kell próbálni. Én addig kihasználom az alkalmat és beszédbe elegyedek a rég nem látott barátnőmmel.
- Szóval a barátod mi? Nagyon aranyos fiúnak látszik.
- Az is. - mondja Lucy kissé elpirulva.
Lucy mesél még kettőjükről egy kicsit, de sok ideje nincs, mivel a fiúk gyorsan lezavarják a próbát. Majd oda jönnek, és egy kicsit beszélgetnek velem. Indulás előtt Niall odajön hozzám és megkérdezi, hogy nincsen-e kedvem átmenni ma este hozzá, ugyan is a fiúk ott alszanak nála és egy családias grill partit rendez. Ránézek Lucy-re, aki mosolyog és bólogat.
- Hát, végül is egyedül lennék a szálláson és unatkoznék. Úgyhogy miért ne. – mondom kissé zavartan.
Miután kimentek a teremből, még el kellett próbálnom még egyszer a dalt hiba és hasra esés nélkül, ami elég bonyolult feladatnak bizonyul a sok vezeték között.
A próba után a hotel felé veszem az irányt, hogy az estére készülődjek. Ám nagy meglepetésemre az ajtó előtt egy szőke fiú vár rám egy szál vörös rózsával.

- Ezt neked hoztam. – szól hozzám kissé zavart hangon.
- Köszönöm Niall. De nincs szülinapom sem névnapom, akkor miért kapom?
- Mert fantasztikusan énekelsz és akármi is történik majd a versenyen, tudd, hogy én attól a pillanattól kezdve, hogy hallottalak énekelni a rajongód vagyok.
- Ahogy én is. – mondom kissé ironikusan, amit mind a ketten viccesnek találunk.
Mivel ilyen kedves volt velem (és barátokból úgysem bővelkedem) meghívom magamhoz sütizni és teázni. Az egész délutánt együtt töltjük, és megismerjük egymást. Talán még sosem nevetek annyit, mint ezen a délutánon.
Aztán készülődnöm kell az estére, úgyhogy megkérem, hogy foglalja el magát.
A kedvenc virágos szoknyámat kapom magamra és hozzá egy fehér blézert, majd egy kis smink és indulásra készen is állok. Csakhogy akad egy kis probléma. Az ő sofőrje a többiekkel van, így minket nem tud elvinni. Szerencsére Mitch mint mindig most is a segítségünkre van, így gyorsan bepattanunk a kocsiba, és már úton is vagyunk a háza felé.
Mikor odaérünk, megdöbbenve látom, hogy ez nem is egy ház… hanem egy villa.

A többiek már bent várnak és már kissé morcosak mivel mindenki éhes és a házigazda késett. Úgyhogy a fiúk gyorsan tüzet raknak és nekiállnak sütni, mi lányok pedig a konyhát vesszük célba és nekiállunk a salátáknak.
- Nagyon édesek lennétek együtt. – töri meg Lucy a csendet.
- Hát, nem hiszem, hogy érdeklem csak kedves volt és én viszonoztam. Különben is kinek kellene egy ilyen lány, mint én.
A mondat végén éles torokköszörülést hallok a hátam mögött. Egyből tudom, hogy nem lehet más csak Niall.
- Ne butáskodj igen is szép vagy. – mondja nagyon kedvesen – Egyébként csak a fűszerekért jöttem, mert természetesen Liam elfelejtette.
Amint kiment a konyhából Lucy felvonja a szemöldökét.
- Nem tetszel neki, mi?
De erre a mondatra nem válaszoltam, mert jobbnak láttam, ha nem kiabálok el semmit, hiszen csak kedves volt velem és azt egy szóval sem mondta, hogy szépnek tart.
Az est hátralevő részét viccelődéssel és némi ijedelemmel töltjük, mert Lucy majdnem felgyújtja a házat. De ezen kívül minden rendben megy és a fiúk is nagyon kedvesek velem.
Mikor indulni szeretnék Niall odajön hozzám és a fülembe súg valamit…

2. Fejezet

The accommodation
Az út nagy részét végig alszom, a gyógyszerek miatt, amit az utazási rosszullétem miatt szoktam bevenni, így sokat nem látok az útból.  Legközelebb már csak Bécsben ébredek fel, mikor a buszsofőr szól, hogy a repülőtéren vagyunk.
Kissé kábán és kócosan szállok le a buszról, amikor is egy hatalmas embert pillantok meg.  Odajön hozzám és illedelmesen bemutatkozik.
- Szia! Mitchel vagyok. Az elkövetkezendő hetekben én leszek a testőröd és mindenhová kísérni foglak.
- Jó napot! – köszönök neki illedelmesen- Alexandra vagyok, az Eurovíziós Fesztivál magyar jelöltje. Örülök, hogy megismerhetem. Remélem nem lesz szükség arra, hogy Ön közbelépjen, de örülök, hogy valaki vigyázni fog rám. Köszönet érte.
- Nyugodtan tegezz! Az elkövetkezendő heteket úgyis együtt fogjuk tölteni és remélem, hogy nem leszünk rossz viszonyban.
- Rendben! Azt én is nagyon remélem!- mondom, majd a buszhoz sietek és elkezdem kipakolni a csomagjaimat. Mivel Mitchel látja, hogy nem boldogulok a nehéz csomagokkal, így odajön, hogy segítsen cipelni azokat.
A repülőnk szerencsére nem késik, így időben fel tudunk szállni. Mivel mindenféle utazási módtól rosszul vagyok, így a gyógyszertől ismét álomba merülök. Legközelebb már csak akkor ébredek fel, mikor Mitchel oldalba bököd, hogy nézzek ki az ablakon, mert megérkeztünk Írországba.
Mikor leszállunk a repülőről, egy hatalmas fehér limuzin vár minket a reptér előtt, ami egyenesen a szállodába visz minket.
 A sofőr egész Dublinon végig furikáz, így az ablakon keresztül meg tudom csodálni a várost. Ami, hát hogy is mondjam? Egyszerűen csodálatos és hatalmas.
Úgy fél órás kocsikázás után, megérkezünk a szállodához. Látom, hogy a többi versenyző már rég megérkezett, természetesen én vagyok az utolsó. Így gyorsan feliratkozom a megérkezettek listájára, amin végigfuttatom a szemem és csupa idegen nevet látok. Egyetlen énekest sem ismerek (ami nem meglepő, hiszen talán mindnyájan kezdők).
A rövid eligazítás után, mindenki elfoglalhatja a szállását.
Mire felmászom, a legfelső emeletre a csomagjaim már a szobámban vannak, mivel Mitch volt olyan rendes, hogy felvitte őket.
- Csak tudnám honnan volt előbb kulcsa, mint nekem?- gondolom, és közben eszembe jut, hogy ő a testőröm és jobb, ha inkább nem tudom.
Kipakolom a cuccaim és körbejárom a szobám, ami valljuk be nem semmi: van saját jakuzzim, hatalmas ágyam és egy kis nappalim, ahol a barátaimat tudom fogadni és kényelmesen tudunk beszélgetni, hiszen 5 kényelmes bőrfotel díszeleg.
- Na, ez kész is. –mondom, miután bepaszírozom mind a 15 pár cipőmet a szekrénybe.  Majd elrakom a bőröndöm és ledőlnék egy kicsit, ha éppen nem kopogtatnának.
- Megyek, nyitom.
- Jó estét Madame! Elnézést, hogy zavarom, de a vacsora tálalva a halba. Már mindenki lent van csak Önre várnak.
Ez teljesen jellemző rám. Amint megérkezek máris zűrzavart okozok. Teljesen kiment a fejemből, hogy az órám nem állítottam vissza 1 órával. Bár ez nem mentség, mert akkor 1 órával előbb lent kellett volna lennem…
Bátortalanul bemegyek a halba és elnézést kérek, majd az első utamba kerülő üres helyre leülök, hogy senkit ne zavarjak. A műsorszervező elmondja, hogy hogyan lesznek a próbák és a színpadbejárások. Ezt gondosan lejegyzetelem, nehogy még egyszer elkéssek valahonnan.
A vacsora után gyorsan felmegyek és le zuhanyzok, majd szó szerint úgy huppanok bele az ágyba a plüsskutyusom mellé. Felnyitom a laptopom és írok anyáéknak, hogy minden rendben velem, de nem maradok fenn, mert nagyon fáradt vagyok és holnap hosszú napom lesz.
Reggel, mikor kinyitom a szemem el sem hiszem, hogy tényleg itt vagyok azt hittem csak álmodom. De nem ez a valóság tényleg itt vagyok egy hatalmas luxus szállodába és álmaim megvalósítása felé haladok.
 A gyors reggelit beéneklés és bemelegítés követi majd egy próba.
11 órára lent kell lennem a színpadnál, így átöltözni és letusolni már nincs időm. Tehát felkapom a cuccom és már ott sem voltam.
Mikor meglátom a színpadot kicsit meglepődök.
- Wow! Ez hatalmas! – kiáltom el magam, és az összes szem rám szegeződik, én pedig lehajtom a fejem mintha mi se történt volna.
Mitch természetesen mindezt végignézte és jól kinevetett.
Felmegyek a helyemre és elindul a zene. Természetesen, ahogy általában lenni szokott megint bénázok. Az első pár lépésem után majdnem hasra esek a vezetékekben.
Mikor másodszorra kezdem el a dalt és mikor megfordulok, a nézőtéren 5 nagyon ismerős arcot látok meg. Nem, nem … 6 ismerős arcot látok. 5 fiút és 1 lányt, akik figyelik minden egyes lépésem …

1. Fejezet

The victory

Szívem lüktető dobogását már a nyakamban érzem. Csak arra tudok gondolni, hogy felhívtak a színpadra a 3 legjobb közé. Még egyszer végignézek a zsűrin, aztán már csak arra tudok gondolni, mi lenne ha…  De aztán megrázom fejem és erőteljesen a műsorvezetőre kezdek koncentrálni, aki épp a győztes nevét próbálja meg elmondani, némi időhúzással (ami valljuk be eléggé idegesítő).
- A győztes, aki ez évbe képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon az nem más… - kérlek legyek, kérlek legyek én gondolom, s egy nevet üvöltöz, amelyről úgy vélem, hogy az enyém. De az nem lehet, vagy még is? Mindenki körülöttem áll és ujjongva tapsol, tehát… én nyertem a versenyt.
Talán ez életem legszebb napja és könnyekben kitörve csak annyit tudok mondani, hogy:
- Köszönöm!
Aztán arra gondolok, hogy össze kell szednem magam és meg kell mutatnom még most utoljára, hogy jól döntött, aki rám szavazott. Így minden bátorságomat összeszedve elveszem a mikrofont, amit a műsorvezető a győztesnek tartogatott egészen idáig, és elindul a zene. Szerencsémre a dal elején hegedűszóló van, így még van egy kis idő, hogy összeszedjem magam. Aztán elkezdek énekelni és minden megszűnik körülöttem, csak a dal marad, melyet teljesen átéléssel éneklek az elejétől a végéig.

A dal befejeztével mindenki állva tapsol és én ismét könnyekben török ki.
A műsor után egyedül ücsörgök  az öltözőmbe, mikor egyszer csak kopogást hallok az ajtómon. Ki más is lehetne az első, aki szívből jövően köszönt, mint a menedzserem:
- Gratulálok, drága! Most is pazar voltál, mint mindig. – érezem a hangján, hogy a következő szócska a jól ismert ’de’ lesz. – De a magas hangokat még sokat kell gyakorolni, hogyha te szeretnéd megnyerni a fesztivált. - és lám a megérzésem kitűnő volt. Rápillantok könnyes szemeimmel és bátortalanul, így szólok:
- Köszönöm! Tudom, hogy nem voltam elég jó, de a közönség bizalmat szavazott. Én pedig minden erőmmel azon leszek, hogy megnyerjem az Eurovíziót. Ha kell, akár éjt nappallá téve a dal tökéletesítésén fogok dolgozni. Ezt megígérhetem. – mondom némi eltökéltséggel a hangomban.
Bólint, majd kimegy az ajtón, ami majdnem becsukódik, de ekkor egy ráncos kezet pillantok meg azon.
- Ez nem lehet igaz…- gondolom, mikor meglátom imádott nagymamám az ajtóba.
Odarohanok hozzá megölelgetem és megpuszilgatom, majd kérdő tekintettel nézek rá.
- Hát te? Hogyhogy eljöttél? Azt hittem a TV előtt ültök a papával és nézitek az adást. - majd mögé nézek és látom, hogy ő is ott áll.
- Szia, kis unokám! – igaz már nem vagyok kicsi, de szeretem, ha így köszön.
Én ismét sírásba török ki és a nyakukba borulok, akik mint mindig meg vigasztalnak.
- Nagyon büszkék vagyunk rád, és nem hagytunk volna ki egy ilyen fontos eseményt az életedből. – mondta a mamám, akire felnéztem, és mint mindig, az arca sugárzott a boldogságtól. S ismét a papámra nézek aki helyesli amit a mamám mondott.

Később még jön egy két ember  gratulálni, de semmi sem dobta fel úgy a napom, mint a nagyszüleim látogatása.
A következőnap a szállodát, ahol az elmúlt heteket  töltöttem a műsor ideje alatt magam mögött hagyom,és egy beszállok fehér kocsiba,ami  a bejárat előtt vár.

 - El sem hiszem, hogy végre hazamehetek. - motyogom magamba, majd beszállok az autóba.
Néhány másodperc múlva már a motor brümmögését hallom, ami azt jelenti, hogy indulunk. Az autó kigördül és már csak az elsuhanó tájat látom magam mellett. Közben gondolataim már otthon járnak, már hiányoznak a szüleim, akik sajnos nem tudtak eljönni és a minden lében kanál húgaim, akik biztosan repesnek az örömtől (vagy nem?).

Nagy meglepetésemre mikor hazaérek, egy hatalmas torta fogad, amit győzelmem alkalmából kapok a barátaimtól.

Végignézek rajtuk és a könnyeim megint elő akarnak törni, de valahogy visszatessékelem őket.
Aztán közben észreveszem, hogy mindenki itt van, csak egy ember hiányzik. Lucy… Bizonyára jól érzi magát Angliában. Majd küldök egy képet a tortáról és részletesen elmesélem neki, hogy mi történt velem. Kár, hogy nincs itt… Ő az aki mindig támogatott nélküle talán sehol sem lennék.
Aztán a többiek kiabálnak, hogy vágjam fel a tortát és a buli kezdetét veszi. Az est további részében nem gondolok másra, csak hogy jól érezzem magam a barátaimmal, hiszen az elkövetkezendő hetekben a dal tökéletesítésével és a tánc gyakorlásával fog telni.

A hetek gyorsan telnek és a sok gyakorlásnak és  sok éjszakázásnak megvan az eredménye, hiszen indulásomkor a menedzserem elégedetten bólogat.
A nagyszüleim, szüleim és testvéreim is kikísérnek az indulás helyszínéhez, ahol könnyes búcsút veszünk egymástól. Felszállok a buszra, majd a sofőr elindítja a járművet és máris kezdetét vesz a kalandos utazás. Még egyszer, utoljára kinézek az ablakon és már csak a távolból látom a nekem integető családtagjaim…