-Ne, ne kérlek, ne szakíts félbe.
- Én nem félbe szakítalak, csak tudom, hogy mire számítsak. Látom, amit látok és nem tudok nélküled élni. Vagyis most úgy érzem.
- De én… én… - ekkor egy könny csordul ki a szememből és nem tudom, mit tegyek, egyszerűen tanácstalan vagyok.
A következő pillanatban megszólal a mobilom.
- Vedd csak fel biztos fontos. – mondja Niall.
- Ne haragudj csak egy perc. – mondom a könnyeimet letörölve.
Gyorsan kikotrom a táskám aljáról a telefont és megnézem ki az.
„Anya”- hmm vajon mit szeretne?
- Szia, Kislányom! – szól bele remegő hangon.
- Szia, Anya! Mi újság? Régen hallottam a hangod.
- Ne haragudj, hogy ilyenkor zavarlak, de történt valami… - majd néma csend, hallani lehet a szívverését.
- Anyu mi történt? – kiáltok fel hirtelen, mire a többiek is kijönnek.
- A nagymamád…
- Mi történt anyu mondd már! – mondom szinte könyörögve. A szívem dobbanását a torkomban érzem.
- Leesett a lépcsőn és kórházba fekszik.
- Azonnal indulok haza! – kiáltom a könnyeimmel küszködve.
- Ne gyere, úgyse tudsz semmit tenni.
- Anyu, látnom kell őt! – mondom szinte zihálva és kinyomom a telefont.
A következő pillanatba sírva rogyok a földre, méltatlankodva, hogy miért történik velem mindez.
- Sandy minden rendben? – fogja meg Niall a vállam, miközben odaül mellém – Mindenki téged néz a házból. Be kéne mennünk.
- Rendben. – törlöm le könnyeimet.
Persze Niall nem tágít mellőlem és lovagiasan a szobámig kísér, ahol azonnal előkapom a bőröndöm és elkezdem beleszórni a ruhámat, közben dühösen törölgetve könnyeimet.
- Sandy! – állít meg Niall – Mégis hová mész?
- A… a… a… - rogyok ismét a földre sírva.
- Na, shh… Nincs semmi baj. – csitítgat.
- De, de van. – fakadok ki – Haza kell mennem. Anya most hívott. A nagymamám kórházba került.
- Ezért rohansz el? – törli le könnyeimet – Úgysem tudsz semmit sem tenni.
- De látnom kell őt, értsd meg. Kérlek, vigyél ki a reptérre. – kérlelem továbbra is.
- Rendben. – adja meg magát.
A szobaajtóba Louis vár rám és kérlelően fürkész.
- Louis kérlek… - hüppögök.
- Tudom, menj. Várni fogunk vissza! – azzal búcsút int és sarkon fordul.
Legközelebb már csak a reptéren látom, egy poggyásszal a kezébe?
- Veled megyek! – mondja széles vigyorral a képén.
- Szerintem le is törölheted azt a hatalmas 1000W-os vigyort az arcodról és bánhatod, hogy kipakoltad a szekrényed, de legalább végre rend lesz. – mondom egy ugyan olyan 1000w-os mosollyal.
- Ne már! Menni akarok. Légyszi, légyszi, légysziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! – kérlel, mintha tudná, hogy mit is válaszolok.
- Nem! De ígérem, visszajövök, hiszen már ide tartozom lassan.
Lassan de biztosan leadom a csomagom és megkapom a jegyem. Kezemet tördelve várom az órát mikor elindulhatok végre rég nem látott családomhoz.
Persze mint mindig a búcsúzás pillanata a legnehezebb. Lucy szorosan növekvő pocakjához ölel úgy, hogy érezzem a pici rúgott egyet. Ezen hatalmasan derülünk.
A sort Niall és Louis zárja. Tőlük egyesével négyszemközt búcsúzom.
Először, mint mindig a kis szöszivel beszélek.
- Niall sajnálom, hogy ez nem úgy jött össze, mint ahogy terveztem először. Te vagy a legjobb barátom és ezen nem változtathatok. Ezt akartam elmondani az előbb. Nagyon sajnálom. Rengeteget jelentesz nekem és nem akarlak elveszíteni. – bőgöm el magam ismét.
- Psszt… ne sírj. Mindig itt leszek neked, még ha azt nem is ígérem, hogy rögtön menni fog, hogy ne szeresselek. – szorít magához.
Kettő puszi kíséretében könnyes búcsút veszek tőle.
Végül Lou lép hozzám. Körülbelül egy perc néma csendben állunk egymással szemben, melyet én török meg.
- A gyűrű…
- Mi van vele?
- Mit jelent?
- Szerinted? – mondja egy kacér vigyorral.
- ???
- Hozzám jössz feleségül? – térdel le elém és előveszi a gyűrűt a zakójának zsebéből.
- Hát… várjad meg a választ, még hazajövök. – mondom kacéran és utána egy puszit nyomok a szájára.
A válasz után búcsút intek, de már csak messziről, mert indul a repülő…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése